Vas megyében terjed az influenza

Vágólapra másolva!
Kimutatták a Szombathelyről az Országos Epiedmiológiai Központ laboratóriumába küldött nyálmintákból az influenza A vírust - közölte kedden az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Vágólapra másolva!

Angyal Márta megyei helyettes tisztifőorvos közölte: a kórokozókat azokból a mintákból mutatták ki, amelyeket a Vas Megyei Markusovszky Kórház krónikus tüdőgyógyászati és belgyógyászati osztályáról juttattak el a központi laboratóriumba. "A gyorstesztek négy másik kórokozót - vírust, illetve baktériumot - is kimutattak, ezek részletes vizsgálata még tart" - tette hozzá a főorvos.

Angyal közölte azt is: azzal, hogy megtalálták az influenza vírusát, még korántsem beszélhetünk járványról. A szakemberek szerint a krónikus belgyógyászati osztályon történt fertőzéseket egy másik baktérium vagy vírus okozta. Az osztályon az ÁNTSZ már péntek délutántól látogatási tilalmat rendelt el.

A kórházi osztályon fekvő 76 beteg közül jelenleg 23-an panaszkodnak lázra, fejfájásra, felső légúti bántalmakra. Az ápolók közül hatan betegedtek meg.

Vas megyéből a háziorvosok egyre több influenzaszerű megbetegedést jelentenek. A Szombathelyhez közeli Narda községben kedden egy általános iskola diákjainak egyharmada megbetegedett, ezért az iskola átmeneti bezárásán gondolkoznak.