[origo] itthon
A lottóötösre várnak a szocialisták a Fidesz szerint
MTI|2004. 01. 17., 12:25|Utolsó módosítás:2004. 01. 17., 19:34|A szocialistáknak nincs gazdaságpolitikájuk, hanem a világgazdaság fellendülésére, a "lottó ötösre" várnak - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Rogán Antal fideszes képviselő. Rogán szerint a kormány előre tudta, hogy a költségvetés hiánya jóval meghaladja majd a tervezett szintet. A parlament költségvetési bizottságának MSZP-s alelnöke szerint a Fidesz hecckampányt folytat. és olyan emberek bírálják a kormány gazdaságpolitikáját, akiknek még életükben nem volt munkahelyük a parlamenten kívül.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány hazudott arról, hogy milyen a gazdasági helyzet, hogy mire építik a 2003-as költségvetést, és arról is, hogy mire épül a 2004-es költségvetés. Rogán emlékeztetett: a tervezett 832 milliárd helyett 1054 milliárd forint lett az államháztartási hiány, az államadósság pedig 9573 milliárd forintot helyett 2003 végén 10 588 milliárd forint lett.
Rogán kifogásolta, hogy az előre jelzett 4,5 százalék helyett a gazdasági növekedés 2,8 százalék volt az elmúlt évben. "Ez van, amikor az ember a lottó ötösre, a világgazdasági fellendülésre vár, és gazdaságpolitikát nem csinál" - mondta a fideszes politikus. Rogán Antal a 2004-es költségvetésről azt mondta: ellentétben Medgyessy Péter és Kuncze Gábor korábbi állításával, a költségvetés valós hiánya nem 3,8 százalékos volt, Draskovics Tibor pedig már 4,6 százalékos GDP-arányos hiányt jelez 2004 végére. Ennek az eléréséhez további 120 milliárd forintos korrekcióra van szükség - mondta.
A parlament elé benyújtott költségvetést "valójában 300 milliárd forintos hiánnyal nagyobbra tervezték, mint amennyit az embereknek, a gazdaság szereplőinek és a parlamenti képviselőknek mondtak" - fogalmazott a politikus. Hozzátette: mindezek miatt a Fidesz elvárja, hogy a hétfőre összehívott költségvetési bizottsági ülésen Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba leköszönő és Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter jelenjenek meg és számoljanak be arról, hogy milyen következményei lesznek a "Draskovics-csomagnak" 2004-ben.
MSZP: azok bírálnak, akik még életükben nem dolgoztak
A parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának szocialista alelnöke, Kovács Tibor a Rogán által elmondottakra reagálva közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a Fidesznek úgy tűnik, semmi sem drága, és továbbra sem hagy fel azzal a minden alapot nélkülöző hecckampánnyal, ami már az elmúlt hónapokban is hatalmas károkat okozott a magyar pénzpiacokon és a gazdaságban.
Kovács szerint ezeket a nyilatkozatokat olyan "gazdaságpolitikusok" teszik, "akik a parlamenten kívüli életükben még egyetlen munkahelyen sem dolgoztak. Talán ezért jut eszükbe, hogy az ország és az emberek nem munkával, hanem csak a lottón juthatnak több pénzhez.
A szocialista politikus - megemlítve, hogy az elmúlt napokban a gazdasági élet ismert személyiségei, meghatározó gazdaságpolitikusok beszéltek arról, hogy kedvező változások következtek be a gazdasági folyamatban - úgy fogalmazott, "úgy tűnik, ami jó hír a magyar társadalomnak az rossz hír a Fidesznek".
"Sajnos a Medgyessy-kormány erőforrásainak jelentős részét arra kell fordítani, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikai tévedéseinek következményeit felszámolja" - fogalmaz Kovács Tibor, és utalt arra, hatalomra jutásakor az előző kabinet hét százalékos gazdasági növekedést ígért, hivatalból távozásakor pedig három százalék alatt volt ez a mutató.
"Furcsa, hogy Rogán képviselő úr már nem emlékszik arra a több mint kétezer módosító indítványra, amelyet a Fidesz-frakció és ő maga adott be a költségvetési törvényjavaslathoz. Ezek elfogadása esetén a hiány 12 százalékot is meghaladó mértékű lehetett volna" - teszi hozzá a szocialista képviselő.
Közli azt is, a jelenlegi jegybankelnök - az előző kabinet pénzügyminisztere - három százalékos, a költségvetés fő számainak elfogadását követő alapkamat-emelése "olyan többlet terheket eredményezett a költségvetésben, melyek korrekciójáról egy felelős kormánynak most gondoskodnia kell". Megkérdezi, hogy a Fidesz eddig miért nem fogalmazta meg a kérdéseit az MNB "felelős" monetáris politikájával kapcsolatban.
(MTI)
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
- Kikészítik a tanúvallomások a norvég tömeggyilkost
- Rendőrt hívtak a Zöld Pardon és az Infopark vitájához
- Megtalálták a Dunába ugrott portugál fiatal holttestét
- Lebénultak a magyar bankok
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Vagyonvizsgálatra számíthat, aki kölcsönt ad
- Az elnök tátongó slicce miatt forrong Dél-Afrika
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?