Az MDF a kisgazdákkal indul az EP választáson

Közös listán indít jelölteket az európai parlamenti választáson a kisgazda párt és az MDF. A pártszövetségnek tagja az MDF-ből korábban kivált Magyar Demokrata Néppárt és a Vállalkozók Pártja is. A pártszövetség tagjai a szavazatok 5-8 százalékára számítanak.

A Független Kisgazdapárt (FKGP) közös listán indul az európai parlamenti választáson a Magyar Demokrata Fórummal (MDF), a Magyar Demokrata Néppárttal (MDNP) és a Vállalkozók Pártjával - közölte hétfőn Deák József, a párt elnöke. A kisgazda párt elnöksége hétfői ülésén egyhangúlag támogatta az erről szóló megállapodás-tervezetet - mondta.

A közös listával öt-nyolc százalékos támogatottságra számítanak "a legrosszabb esetben is" - fogalmazott Deák. A következő elnökségi ülésen döntenek arról, hogy a jelöltek közül kiket javasolnak a listára, ám mindenképpen olyanokat fognak kiválasztani, akik eddigi politikai és szakmai pályafutásuk alapján méltóak az európai képviselői mandátumra - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK