Oroszország tiltakozik a szovjet hősi emlékmű meggyalázása ellen

Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminisztérium szerint a budapesti szovjet hősi emlékmű január eleji újabb meggyalázása nemcsak az orosz-magyar viszonynak árt, hanem elsősorban Magyarország mint demokratikus és civilizált ország jó hírének.
Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminisztérium közleményehttp://www.mid.ruDemonstráció a szovjet emlékmű ellen/itthon/20021007demonstracio.html

Oroszország nyilatkozatban tiltakozott a budapesti Szabadság téri szovjet hősi emlékmű újabb meggyalázása ellen. A moszkvai tárca tájékoztatási és sajtóosztálya az orosz média keddi érdeklődésére megerősítette, hogy a budapesti emlékművet másodszor is meggyalázták a 2002-es rongálás után. Az emlékművet ezúttal piros festékkel öntötték le, miután a korábbi olajszennyezés nyomainak jó részétől már megtisztították a főváros megbízásából.

A vandál cselekmény megcsúfolja azok emlékét, akik életüket adták Magyarországnak a fasizmus alóli felszabadításáért - mutatott rá a honlapján közzétett és az ITAR-TASZSZ hírügynökség által is ismertetett nyilatkozatában az orosz minisztérium, amely hatékony intézkedéseket vár a magyar hatóságoktól az emlékmű helyreállítására és az elkövetők felelősségre vonására.