Internetes pártháborúk a domainnevekkel

Vágólapra másolva!
Egyre gyakrabban és egyre sűrűbben alkotnak a pártok egy adott (kampány)témával kapcsolatos, többnyire kérészéletű internetes oldalakat. Sokszor nemcsak az oldal tartalmával próbálnak borsot törni ellenfeleik orra alá, hanem azzal is, hogy lefoglalják a vetélytárshoz kapcsolódó domainneveket, mint például a fopolgarmester.hu és az europa-terv.hu esetében történt.
Vágólapra másolva!

Az egyik első esetnek a D-209-ügy adta az apropót:: a Medgyessy Péter kormányfő ügynökmúltját vizsgáló bizottság MDF-es elnöke, Balogh László hozott létre 3per3.hu néven egy honlapot még 2002 augusztusában. A legtöbb menüpont még most is üres, az aktuális rovatban a legfrissebb cikk (az öt közül) is már egyéves. Egyedül a fórum mutat életjeleket, itt egészen friss hozzászólásokat is lehet olvasni, jelezve, hogy a felhasználók még nem felejtették el az oldalt. A pártoknak is adtak lehetőséget véleményük kifejtésére, erre Balogh László bizottsági elnök az egyik ülés előtt fel is hívta a figyelmet, ennek ellenére egyik párt sem élt ezzel, még az MDF sem, így bármelyik pártra kattintva "nincs cikk" felirat köszön vissza. A vizsgálóbizottság jegyzőkönyvei viszont a honlapon elérhetőek.

Demszky.hu cáfolja a fopolgarmester.hu-t

Az önkormányzati választási kampányra a Fidesz ifjúsági partnerszervezete, a Fidelitas lefoglalta a fopolgarmester.hu címet, és azon a főpolgármester, az SZDSZ-es Demszky Gábor ellen kampányoltak. Itt például azt is érvként hozták fel Demszky ellen, hogy kiköltözött Budakeszire. A honlap szerint a dugókról is Demszky tehet, mivel 12 év alatt nem tudta megoldani a főváros közlekedését - volt olvasható a kampány idején, azonban az oldal most már teljesen üres.

Természetesen ez az oldal nem maradt válasz nélkül: a most is működő Demszky.hu-n pontról pontra próbálták cáfolni a Fidelitas állításait.

Medgyessy nyaralásával kampányol a Fidelitas

A Fidelitas néhány hete a Fidesz által bevezetett kifejezést, a bankárkormányt használta fel új internetes oldal címének. A bankarkormany.hu főhíre az [origo] egyik korábbi cikke, amely a belügyi tárca mobilhasználatáról szól. A honlap híreire jellemző, hogy azok kivétel nélkül a szocialistákkal vagy a megszorításokkal kapcsolatosak. A honlapon feltűnően gyakran látható a pénzügyi tárca kommunkációs vezetőjének, Máté Dánielnek feltűnő fizimiskája. A honlap főszereplője azonban Medgyessy Péter miniszterelnök és új kijelölt pénzügyminisztere, Draskovics Tibor, akikről kis vicces animációkat készítettek, amint Thaiföldön, illetve Kenyában koktéloznak vidáman. Emellett azok a videofelvételek is megtalálhatóak, amelyeken Medgyessy az angolt töri külföldi kollégai előtt.

Az MSZP egyik oldalán - a szegfu.hu-n - tavaly nyáron egy olyan, Az utolsó esély című játék jelent meg, melynek lényege az volt, hogy minél több bankjegyköteget kellett összegyűjteni egy figurával anélkül, hogy az ember fejére esne egy tégla. A játékban a mozgatható figura Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt, aki egy nagy kartondobozba gyűjtötte a pénzt. A játékot azután távolították el, hogy több újságíró is érdeklődni kezdett az MSZP-nél az ügyben.

A következő fideszes internetes oldal az europa-terv.hu lesz. A domaincím miatt vita alakult ki a Miniszterelnöki Hivatal és az europa-terv.hu és europaterv.hu címeket lefoglaló fideszes politikus, Rogán Antal között. Rogán végül az europaterv.hu-t azzal a feltétellel adta át a MeH-nek, hogy ott az ellenzéki vélemények is megjelenhessenek. A nyelvtanilag helyes (ékezetek nélküli persze) címet viszont megtartotta magának. Így két párhuzamos honlap lesz a kormányfő által tavaly meghirdetett Európa-tervről: a kormányzati - ellenzéki véleményekkel tarkítva -, valamint a Fidesznek is lesz egy saját változata. Az ígéretek szerint február közepén indul mind a két oldal.