Állítólag megvan Szlávy kivégzésének helye

Vágólapra másolva!
A Népszabadság értesülése szerint a rendőrség Szlávy Bulcsu vérnyomaira bukkant W. László vállalkozó Budaörsi irodájában. Ez szintén azt a feltételezést erősíti, hogy 1997. július 31-én W. irodájában - illetve, egy ahhoz tartozó helyiségben - ölték meg a Balaton királyának nevezett Szlávyt.
Vágólapra másolva!
Bűnrészességgel gyanúsítják Szlávy Bulcsú testőrét/itthon/20040210bunreszesseggel.htmlBebetonozva találták meg Szlávy Bulcsú holttestét/itthon/20040126maffialeszamolas.html

Szlávy Bulcsu vérnyomaira bukkantak W. László vállalkozó Budaörsi irodájában - tudta meg a Népszabadság. Szlávy Bulcsú holtteste idén január 23-án került elő, amikor a rendőrség tetten érte W. Lászlót, amint egy ismerőse garázsában feltörte a betont. A beton alól került elő a vállalkozó holtteste. A férfit gyanúsítottként kihallgatták, és a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.

Szlávyt minden jel szerint testőrei "adták el". Emberei eltűnése után kevéssel már Boros Tamásnak dolgoztak. Erre utal továbbá, hogy röviddel Szlávy eltűnése után egyik testőre már az ő autójával közlekedett. Amikor valaki rákérdezett, hogy került hozzá a kocsi, csak annyit mondott: "Ez a főnök hagyatéka."

Alvilági körökben is furcsállották, hogy milyen hosszú ideig nem kereste a rendőrség Szlávy Bulcsut. Az sem szúrt szemet a hatóságoknak, hogy a férfi érdekeltségei egyik napról a másikra Boros Tamás ölébe hullottak - írja a Népszabadság. Elképzelhető, hogy Szlávy meggyilkolásához közük lehetett azoknak a szlovák bűnözői köröknek, amelyek egy évvel később az Aranykéz utcában Borossal is végeztek.