Beperelte a református egyetemet egy meleg szervezet

Vágólapra másolva!
Keresetet nyújtott be a Háttér Társaság a Károli Gáspár Református Egyetem ellen, a január 27-én hatályba lépett, az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján. A társaság korábban levélben jelezte, hogy pert indítanak, ha az egyetem nem vonja vissza a homoszexuálisokkal kapcsolatos állásfoglalását.
Vágólapra másolva!
pride.huhttp://pride.hu/

Pert indít a Károli Gáspár Református Egyetem ellen a Háttér Társaság, mert úgy gondolják, hogy az egyetem kari tanácsának melegekkel kapcsolatos állásfoglalása sérti az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényt - írja a pride.hu. A Háttér Társaság a törvény életbelépését megelőzően, nyílt levélben szólította fel az egyetemet, hogy még a törvény hatályba lépése előtt vonja vissza az egyetem Kari Tanácsának állásfoglalását.

Keresetében a Háttér többek között arra kéri a bíróságot, hogy állapítsa meg: az egyetem megsértette a homoszexuális kisebbség egyenlő bánásmódhoz való jogát, kötelezze az intézményt, hogy közleményben fejezze ki sajnálkozását a jogsértés elkövetése miatt. Ezen kívül kötelezze az egyetemet 1 millió forint értékű nem vagyoni kár vagy közérdekű célra fordítható bírság megfizetésére.