Orbán pert nyert Juhász Ferenc ellen

Vágólapra másolva!
Jogerősen pert nyert Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel szemben. A Fővárosi Bíróság csütörtökön kimondta, hogy személyiségi jogot sértett a miniszter, amikor egy kijelentésével azt a hamis látszatot keltette, hogy a volt miniszterelnök antiszemita politikus.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Juhász Ferenc honvédelmi miniszter 2002. november 6-án az InfoRádióban elhangzott nyilatkozata miatt indított pert. A miniszter akkor úgy fogalmazott: "Medgyessy Pétert azért fogadja Bush, mert reményét látja annak, hogy nem egy antiszemita, nagyon sok esetben értelmetlenül nacionalista, szavahihetetlen kormányfővel áll szemben".

A Fővárosi Bíróság másodfokú határozata szerint Juhász Ferenc nyilatkozatával megsértette Orbán Viktor méltósághoz, becsülethez és jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, miután azt a hamis látszatot keltette, hogy a felperes egy antiszemita politikus.

Az FB arra kötelezte Juhász Ferencet, hogy elégtételadásként a saját költségén tegye közzé az ítélet rendelkező részét az InfoRádióban. Ugyanakkor az FB az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, elutasította a kereseti kérelemnek az "értelmetlenül nacionalista" és "szavahihetetlen" kitételekre vonatkozó részét, továbbá azt, hogy két országos napilapban is jelenjen meg nyilvános elégtételadás.

Az FB szóbeli indoklása szerint az "antiszemita" kifejezés egy burkolt tényállítás, amely sértő. Valóságtartalmát az alperes meg sem kísérelte bizonyítani, ezért megállapítható a jogsértés. Ugyanakkor az "értelmetlenül nacionalista" és a "szavahihetetlen" kifejezések kapcsán a bíróság azt állapította meg, hogy nem lépik át a véleménynyilvánítás szabadságának közszereplők esetén a szokásosnál tágabb határait.