A Hősök terén tüntet a Vér és Becsület

Vágólapra másolva!
A várbéli Dísz tér helyett a Hősök terén kénytelen tüntetni a Vér és Becsület. Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár közleményben hívta fel erre Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke figyelmét. Kövér ugyanis csütörtökön arra szólította fel a kormányt, hogy akadályozzák meg a neonácinak tartott egyesület várbéli tüntetését.
Vágólapra másolva!

Kövér László nem ellenőrizte értesüléseit, "így abba a kellemetlen helyzetbe került, hogy olyan várbeli rendezvény ellen tiltakozik, amely ott nem lesz megtartva" - közölte a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár pénteken az MTI-vel. Tóth András azzal kapcsolatban adott ki közleményt, hogy Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke csütörtökön pártja nevében felszólította a "hatalmon lévőket": a rendelkezésre álló alkotmányos eszközöket igénybe véve akadályozzák meg a Vér és Becsület Kulturális Egyesület várbeli demonstrációját.

A demonstráció szervezői az MTI-nek elmondták: a "becsület napja" alkalmából rendezett megemlékezést eredetileg a budai Várban tartották volna, de az I. kerületi önkormányzat korábban ott már egy másik rendezvényt hagyott jóvá. A szombati demonstrációt így a Hősök terén tartják meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa, Szabó Illés elmondta: a BRFK tudomásul vette a Hősök terére bejelentett rendezvényt.

A megemlékezést szervező Vér és Becsület Kulturális Egyesülettel kapcsolatban Tóth András közleményében emlékezteti a Fidesz választmányának elnökét, hogy "a Vér és Becsület Kulturális Egyesület 2001-ben, az Orbán-kormány idején válhatott nyilvántartott szervezetté". "Az is tény, hogy a Vér és Becsület Egyesület nem a Medgyessy-kormány időszakában kaphatott közhasznú minősítést" - írta a politikai államtitkár.

Tóth bírósággal fenyegette meg Kövért

Tóth András emlékeztetett arra is, hogy a Fővárosi Főügyészség egy évvel ezelőtt kezdeményezte a szervezet feloszlatását, illetve törlését a társadalmi szervezetek nyilvántartásából. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy "a bíróság a kezdeményezés alapján mielőbb dönteni fog az egyesület alapszabály-ellenes tevékenységének megszüntetéséről".

Kövér Lászlónak azzal az állításával kapcsolatban, miszerint a Vér és Becsület tavaly Tóth András "személyes közbenjárására" lehetőséget kapott a demonstrációra a Kossuth tér közelében, az államtitkár reményét fejezte ki, hogy "a választmányi elnöknek vannak bizonyítékai, amelyek elegendőek egy bírósági eljárásban állításának igazolására".

Szájer József, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken úgy fogalmazott, a demonstráció "engedélyezése (...) a kormány számára jó alkalom arra, hogy demonstrálja azt, hogy Magyarországon félni kell a jobboldali radikalizmus veszélyétől". Mandur László, az MSZP budapesti elnöke korábban a demonstrációval kapcsolatban azt mondta: a Fidesz "gerjeszti a hisztériát", nem az MSZP vagy a baloldal.

A Fidelitas Diktatúraellenes Akciócsoportja pénteken petícióban kérte Lamperth Mónika belügyminisztert, hogy akadályozza meg a Vér és Becsület rendezvényét. A petíciót Pál Tibor államtitkár vette át, aki "szégyenteljesnek és kétarcúnak" nevezte az átadók magatartását.