Összeütközött két vonat Budapesten

Vágólapra másolva!
Álló vonatba hajtott egy szerelvény hétfőn éjjel, nem sokkal éjfél után Rákospalota és Rákosrendező között. Az egyik mozdonyvezető súlyosan megsérült, a másik sokkot kapott. A Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon közlekedőknek jelentős késésekre kell számítaniuk.
Vágólapra másolva!
Személyautó és vonat ütközött Mezőhegyesnél/itthon/20040119szemelyauto.html

Két egymást követő üres személyvonati szerelvény ütközött egymásnak hétfőre virradó éjszaka Rákospalota-Újpestnél. A baleset következtében a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Vácrátót-Vác vasútvonal Rákosrendező és Rákospalota-Újpest közötti szakaszán szünetel a vonatközlekedés - közölte hétfőn hajnalban a MÁV.

A vasúttársaság közleménye szerint eddig ismeretlen ok miatt rohant bele hétfőn 0 óra 15 perckor a Rákospalota-Újpest állomás bejárati jelzőjénél álló, utasok nélkül közlekedő, üres személyvonati szerelvénybe egy másik ugyancsak utasok nélkül közlekedő személyvonati szerelvény.

Az MTI korábbi híre szerint a két szerelvény egymást követően indult Budapestről Veresegyházára. Az elől haladó motorkocsi vezetője egy feltehetően téves zöld jelzésnél leállt, a nyomában haladó szerelvény viszont a szabad jelzés miatt belerohant. Az álló szerelvénybe ütközött motorkocsi szinte derékszögbe törve gyűrődött fel a síneken.

Az álló szerelvénybe belerohanó vonat mozdonyvezetőjét súlyos sérülésekkel, a másik vonat vezetőjét sokkos állapotban szállították kórházba.

Délben indulhat újra a forgalom

Az egyik kisiklott kocsi elzárja Rákosrendező és Rákospalota-Újpest között mind a Budapest-Vác-Szob, mind a Budapest-Vácrátót-Vác vasútvonalat. A vasúti pálya és a felső vezeték is megrongálódott, így ott egyelőre szünetel a vonatközlekedés.

Az utasokat Budapest-Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között vonatpótló autóbuszok szállítják. A MÁV szakemberei a mentést és a helyreállítási munkákat nagy erőkkel kezdték meg, de úgy tűnik, hpgy leghamarabb csak a déli órákban indulhat meg a forgalom - közölte hétfőn reggel Varsányi Antal, a Mávinform ügyeletese az MTI-vel. A MÁV szakemberei korábban azt remélték, hogy a reggeli órákban legalább az egyik vágányt fel tudják szabadítani.

A Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon utazóknak jelentős késéssel kell számolniuk.