Ritkított járatok miatt késnek el a nógrádiak

Vágólapra másolva!
Többen szóvá tették egy salgótarjáni önkormányzati fórumon, hogy a ritkított megyei buszjáratok miatt nem tudnak idejében eljutni a munkahelyükre. Nógrád megye 129 települése közül 53-ban állított le járatokat januártól anyagi gondjai miatt a Nógrád Volán, emiatt sokan elkésnek munkahelyükről, de olyan is van, akinek ezért kellett otthagynia állását.
Vágólapra másolva!

Több polgármester szóvá tette a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) hétfői rendezvényén, hogy a Nógrád Volán járatainak ritkítása miatt sokan nem tudnak idejében bejutni munkahelyükre. A Nógrád Volán Rt. vezérigazgatói biztosa, Szabó István ugyanakkor azt mondta, hogy a munkahelyre és az iskolába való bejutást annak ellenére biztosítják, hogy januártól Nógrád megye 129 települése közül 53-ban állítottak le járatokat.

Egy hozzászóló példaként említette, hogy ha Erdőkürt polgármestere be akart volna jutni a Salgótarjánban 11 órakor kezdődő TÖOSZ-fórumra, akkor ehhez a reggel 6-kor induló buszra kellett volna felszállnia, majd a 14 órakor visszafelé induló járattal este fél 8-ra érne Erdőkürtre. A Salgótarján és Erdőkürt közötti távolság 70 kilométer.

A cégnél decembertől dolgozó vezérigazgatói biztos nem tett ígéretet járatok visszaállítására, és nem látta kivitelezhetőnek a többek által felvetett kisebb buszok beállítását sem. Közölte: az intézkedést azért kellett meghozni, hogy a cég gazdálkodása legalább nullszaldós legyen. A Nógrád Volán összes vesztesége ugyanis 361 millió forint, ezt az adósságot az utóbbi három évben halmozta fel a társaság.