USA: Szabályszerűen lőtték le a magyar fiút Irakban

Vágólapra másolva!
A győri egyetemista iraki halálával kapcsolatban nem állapított meg az amerikai katonák részéről fegyelmezetlenséget vagy szabálysértést az a vizsgálat, amelyet az amerikai fél folytatott le - derült ki a Külügyminisztériumnak eljutattott katonai jelentésből. A magyar fiú által vezetett "kisteherautó nem engedelmeskedett, nem lassított, és figyelmen kívül hagyta a figyelmeztető lövéseket. Az összes körülményt figyelembe véve az egység ezt a magatartást ellenséges fenyegetésként értékelte" - írja a jelentés.
Vágólapra másolva!

"A 82. Légideszant Hadosztály parancsnoka vizsgálatot folytatott a Varga (Varga-Balázs Péter) úr halálával, illetve a Varga úr által vezetett kisteherautóban tartózkodó utas és a 82. Légideszant Hadosztály két katonájának sebesülésével kapcsolatos tények tisztázására. A parancsnok arra a következtetésre jutott, hogy az incidensben érintett katonák részéről fegyelmezetlenség vagy szabálysértés nem történt" - olvasható abban a jelentésben, amelyet az Irakban lelőtt magyar egyetemista halálának körülményeiről készített az amerikai hadsereg.

A vizsgálat felidézi, hogy 2003. november 17-én Ramadi városa közelében a hadosztály egy gyorsreagálású egysége tűzszerész csoportot kísért egy bejelentett, házi készítésű robbanó eszközhöz. A HMMWV típusú járművekkel a helyszínre érkező gyorsreagálású egység este fél hat körül a várostól keletre, a 10. számú autóút kelet felé haladó sávjában közlekedési ellenőrző pontot állított fel. A biztonság és a gépkocsivezetők előre történő figyelmeztetése érdekében az egység jelzőlámpákkal felszerelt katonákat állított a közlekedési ellenőrző pont elé, hogy a szembejövő forgalomat lassítsák. A közlekedési ellenőrző pontnál az egység a kelet felé haladó sávban keresztbe fordított egy villogó jelzőlámpákkal felszerelt HMMWV típusú járművet, amely mellett további felfegyverzett katonák álltak - olvasható a jelentésben.

Az amerikai fél vizsgálata szerint hozzávetőlegesen 17.35 és 18.25 óra között az egység 40-50 járművet terelt át a keleti sávból a nyugatiba. Körülbelül 18.25 órakor egy "pickup" típusú, fehér kisteherautó közeledett nagy sebességgel a közlekedési ellenőrző ponthoz. "A jármű nem lassított, a gépkocsivezető pedig figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpákkal felszerelt katonákat. Az egység két figyelmeztető lövést adott le, amelyek közül az egyik vörös csíkot húzó nyomjelző lövedék volt. A kisteherautó nem engedelmeskedett, nem lassított, és figyelmen kívül hagyta a figyelmeztető lövéseket. Az összes körülményt figyelembe véve az egység ezt a magatartást ellenséges fenyegetésként értékelte" - írják a jelentésben. Ennek következtében, ahogy a kisteherautó közeledett a HMMWV-hoz, az egység négy különböző fegyverből tüzet nyitott rá, hogy megállítsa. A kisteherautó belerohant a katonai jármű oldalába, amely javíthatatlanul megrongálódott. A bent ülő két katona, valamint a kisteherautó utasa megsebesült. Varga-Balázs Péter belehalt sérüléseibe.

A Varga-Balázs Péter halálának körülményeit vizsgáló két magyar diplomata még decemberben azt állapította meg, hogy öngyilkos merénylőnek vélték, ezért adtak le célzott lövést az amerikai katonák. Varga-Balázs Péter a tényfeltáró bizottság megállapítása szerint nem vette észre az amerikai katonák fényjelzéseit és a levegőbe leadott figyelmeztető lövéseket sem (amelyben nyomjelzős is volt), és sebességét nem csökkentve közeledett az úttesten keresztben álló amerikai katonai járműhöz.

A 27 éves fiatalember holttestét november 27-én szállították Magyarországra, és december 5-én temették el Győrben. Varga-Balázs Péter közel két hónapig élt és dolgozott civilként Irakban. Halála ügyében az Amnesty International független nyomozást követelt. Varga-Balázs Péter családjának a fiatalembert foglalkoztató ToiFor Kft. január végén peren kívüli egyezséget ajánlott. Az egyezség február végén megszületett, és a kft. kifizette a kártérítési összeget a családnak. A megállapodás részleteit és kártérítés összegét nem hozták nyilvánosságra.

A család jogásza, Bárándy György arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a családnak lesz még követelése az Egyesült Államokkal szemben is, de azt csak a halál körülményeiről készült jelentés hivatalos eredményének ismeretében fogják megindítani.