[origo] itthon

100
90

Rendőrök igazoltattak a tűcserebusznál

[origo]|2004. 03. 04., 9:16|Utolsó módosítás:2004. 03. 04., 11:31|

Rendőrök igazoltattak hétfőn a Magyar Baptista Szeretetszolgálat tűcserebuszánál - írja a Népszabadság. A szolgálat szerint a rendőrök célja egyértelműen az volt, hogy begyűjtsék a hozzájuk forduló drogfogyasztók adatait. A BRFK ugyanakkor azt állítja, hogy lakossági bejelentésre mentek a helyszínre hangoskodó fiatalok miatt.

Rendőrök jelentek meg hétfőn a Magyar Baptista Szeretetszolgálat tűcserebuszánál hétfőn Csepelen, és igazoltatták az ott lévőket. Szenczy Sándor, a szolgálat igazgatója a Népszabadságnak elmondta: nem érti, miért akarják ellehetetleníteni a rendőrök az ifjúsági tárca által is támogatott programjukat, amelynek keretében steril tűket adnak az intravénás drogfogyasztóknak. Szenczy állítása szerint két éven belül ez volt az ötödik alkalom, hogy rendőrök zavarták meg a munkájukat.

A szeretetszolgálat munkatársai azt állítják, hogy a rendőrök azzal az indokkal tépték fel a tűcserebusz ajtaját, hogy körözött bűnözőt keresnek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese ugyanakkor azt mondta a Népszabadságnak, hogy lakossági bejelentésre mentek a helyszínre, ahol a bejelentő szerint fiatalok egy csoportja hangoskodott.

A rendőrök igazoltatni próbálták a feltételezett rendontókat, egyikük azonban azt mondta, hogy a buszon van a személyi igazolványa. A rendőrök megkérdezték a fiútól, hogy van-e valaki a buszon, és mivel ő azt válaszolta, hogy igen, ezért a rendőrök résnyire kinyitották az ajtót, és felszólították a benntartózkodókat, hogy igazolják magukat. Ennek egy kivételével mindenki eleget tett.

A rendőri jelentés szerint Szenczy Sándor testvére, Szenczy István volt az, aki nem akarta igazolni magát, hanem az adatvédelmi ombudsman állásfoglalását lobogtatta arról, hogy a rendőröknek nincs joguk a korlátlan igazoltatáshoz. A BRFK szerint a rendőröknek csak ekkor derült ki, hogy tűcserebuszról volt szó, ekkor azonban már a törvény értelmében nem hagyhatták félbe az intézkedést.

Szenczy Sándor szerint a rendőrök célja nyilvánvalóan az volt, hogy begyűjtsék azoknak a fiataloknak az adatait, akik élnek a tűcsereprogram kínálta lehetőségekkel. A szolgálat munkatársa szerint a mostani rendőri akció eredményeként a jövőben kevesebben mernek majd hozzájuk fordulni.

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »