Egy roma család kilakoltatása ellen küzd egy pesti ház

Vágólapra másolva!
Egy négy nőből álló roma családot fenyeget a kilakoltatás veszélye a IX. kerületi a szoba-konyhás lakásukból. A családnak három éve arra hivatkozva nem hosszabbította meg az önkormányzat a lakásbérleti szerződését, hogy a lakók aláírást gyűjtöttek összeférhetetlen magatartásuk miatt. Most viszont a lakók többsége nyilatkozatban kérte az önkormányzatot, hogy ne lakoltassák ki a családot és legalizálják a lakhatásukat. Méltányossági kérelmet adtak be a polgármesterhez, annak elbírálásáig semmikép sem kerülnek utcára - ígérte az alpolgármester.
Vágólapra másolva!

"Van egy rosszakaró szomszédunk, aki ingyenes csótányirtásra hivatkozva gyűjtött aláírásokat a többi lakótól. A lakók többsége igen idős ember, akik jóhiszeműen aláírták az ívet, amely a mi állítólagos összeférhetetlen viselkedésünkről szólt. Ezért akarnak minket kilakoltatni" - jelentette ki a kilakoltatástól rettegő családból Csiki Márta, aki azt elismerte, hogy amikor itt lakott a testvére a párjával, akkor volt, amikor hangosak voltak. Ők azóta elköltöztek (kaptak egy lakást a "dzsumbujban"). Most itt egy kórházi kezelésre szoruló nagymama lakik két dolgozó lányával és a középiskolába járó lányunokájával egy 29 négyzetméteres komfort nélküli lakában. "Hova tudnánk menni, ha utcára dobnak minket?" - kérdezi Csiki Sándorné, a nagymama.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

A kilakoltatás előtt álló család érdekében a Közéleti Roma Nők Egyesülete lakógyűlést hívott össze a házban. Az ott készült jegyzőkönyv szerint az ott megjelenő lakók kijelentették, hogy a "Csiki családdal az elmúlt egy évben semmiféle probléma nem volt". A február 25-i lakógyűlésen a lakók nyilatkozatot írtak alá, mely szerint "nem kívánjuk, hogy a Csiki családot az önkormányzat kilakoltassa, mivel betartják az alapvető együttélési normákat, és kérjük, hogy lakhatásukat az önkormányzat legalizálja."

"Jogerős bírósági végzés van kilakoltatásukról, ám még egy elbírálás előtti méltányossági kérelem van a polgármester előtt ezzel kapcsolatban" - jelentette ki a IX. kerületi önkormányzat lakásosztályának vezetője, Várkonyi Imréné, aki azzal magyarázta, hogy nem hosszabbították meg a lakásbérleti szerződésüket, mivel a lakók egy nyilatkozatban panaszkodtak rájuk, "fotókkal mellékelve a rendetlenségüket". Arra a kérdésre, hogy mi látható azokon a fényképeken, azt felelte, hogy a lakásuk előtti gang korlátjára teregették a ruháikat.

"Mások is ott szokták szárítani a mosott holmijukat, akkor miért baj az, ha mi is ott tesszük" - értetlenkedett Csiki Sándorné, aki hozzátette: a filmeken is lehet látni ilyet.

Az állítólagos "rosszakaró szomszéd" véleményére is kíváncsiak lettünk volna ottjártunkkor, ám sem kopogtatásunkra nem nyitottak ajtót, sem a kaputelefont nem vették fel, noha láttuk őket korábban megérkezni.

"Már novemberben jöttek a végrehajtók, hogy megkezdjék a család kilakoltatását, noha a főpolgármester a téli időszakra kilakoltatási moratóriumot rendelt el" - mondta Kozma Blanka a Közéleti Roma Nők Egyesületének elnöke, aki szerint általános gyakorlat az önkormányzatok részéről, hogy a rehabilitáció előtt álló házak bérlőitől úgy szabadulnak meg, hogy valamilyen indok miatt egyszerűen nem hosszabbítják meg a bérleti szerződést, és így nem kell biztosítani cserelakást vagy pénzt.

Fotó: Fábián Évi
Magasabb és szebb lesz majd

"A családot egyelőre nem fenyegeti a kilakoltatás veszélye: az önkormányzat nem adta le a bírósági végzést a végrehajtóknak, mivel méltányossági kérelmet adtak be a polgármesternek" - jelentette ki az alpolgármester, Bánsághi Tamás, aki hozzátette: a család méltányossági okokból kapta meg néhány évvel ezelőtt a komfort nélküli lakást egy évre, amelyet a vonatkozó szabályok szerint akkor lehet meghosszabbítani, ha a többi lakó részéről nem merül fel kifogás az új lakókkal szemben. Akkor velük élt egy fiatal pár is, akik sokat veszekedtek, így számos panasz érkezett a családra. Ezért az illetékes bizottság nem hosszabbította meg a bérleti szerződést, így jogcím nélküli lakókká váltak - mondta az alpolgármester, aki hozzátette: "a család bírósághoz fordult emiatt, de az önkormányzatnak adtak igazat". Időközben a civakodó pár elköltözött (a "Dzsumbujban" kaptak lakást). Amióta négyen laknak ott, nincs rájuk panasz - ismerte el a megváltozott helyzetet az alpolgármester, aki szerint a mostani helyzet alapján a bizottság másképp döntene.

Évente 15 önkormányzati lakást ítélhet méltányossági alapon a polgármester a rászorulóknak, hogy jogcím alapján lakhassanak - mondta Bánsághi Tamás, hozzátéve azonban, hogy idén ez a keret már kimerült. "Így legfeljebb jövőre kerülhetne rájuk a sor" - jegyezte meg.

Az egyemeletes, komfort nélküli lakásokból álló házat néhány év után átépítjük a szabályozási terv szerint - mondta az alpogármester. A házra ráépítenek két emeletet, a lakásokat pedig komfortosakká teszik. A lakásokat a jogcím alapján ott élő bérlők kedvezményesen, a piaci ár feléért megvásárolhatják.