Újabb civil akció a Zengőn

Vágólapra másolva!
Több mint 200 civil aktivista, valamint környezetvédő akadályozta meg szombaton, hogy folytassák a Zengőre tervezett radarállomás építéséhez kapcsolódó munkálatokat. Az aktivisták a radarállomást áramellátásához szükséges vezeték számára kiásott árok további bővítését, illetve az elektromos vezeték lefektetését akadályozták meg, jóllehet a kivitelező szerint nem is védett területen dolgoztak.
Vágólapra másolva!

Civilek és a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái megakadályozták a Mecsek csúcsára tervezett NATO-radarállomás építési munkálatainak folytatását szombaton Pécsváradon. "Azt kérjük a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy tekintettel az ügy körül kialakult alkotmányos vitára és a beruházás kapcsán indult vizsgálatokra, függessze fel a munkálatokat, ellenkező esetben a polgári engedetlenség minden lehetséges módszerével tovább gátoljuk az építkezést" - közölte Herbert Tamás, a Civil Szervezetek a Zengőért Mozgalom vezetője a helyszínen.

Szombat reggel kétszáz civil, valamint huszonöt magyar és osztrák Greenpeace-aktivista jelent meg a hegy lábánál ott, ahol a kivitelező a radar áramellátásához szükséges vezeték fektetését, illetve az azzal járó árokásást végzi. A környezetvédők egy csoportja sátrakat vert a hegycsúcsra vezető földúton. Többen beálltak az árokba, leültek az árok szélére, megakadályozva így a markolók munkáját, mások pedig nem engedték, hogy egy teherautó homokot szállítson az építkezéshez.

Az árokásáshoz és kábelfektetéshez kirendelt munkások tanácstalanul szemlélték a "Békét a Zengőn!" feliratú transzparensekkel megjelent demonstrálókat, akik közölték: amíg céljukat el nem érik, felváltva ugyan, de mindvégig az árokparton őrködnek a természeti értékek védelmében. A tüntetők később, a televíziós kamerák megjelenésekor, köveket szórva jelképesen betemették az árkot, majd később kitakarították azt.

A Mecsek csúcsára tervezett radarállomás építési munkálataival megbízott cég eddig csak olyan területen végzett kábelárok-ásást, amely nem tartozik a védett övezetbe - közölte szombaton a társaság vezetője. "Csak kábelárok-ásást végzünk, semmilyen más munkát jelenleg nem, és azt sem a védett övezetben, hanem egyéb helyeken, ahol tulajdonképpen semmi nemű kárt nem okozunk a természetben. Azokat a növényeket nem érinti a munka, amelyek védettség alatt vannak" - közölte Bayer József, a Bayer Center Építőipari Kft. ügyvezető-tulajdonosa.

A Civil Szervezetek a Zengőért Mozgalom pénteken jelentette be, hogy polgári engedetlenséggel megakadályozza a katonai objektum építési munkálatait. Herbert Tamás akkor azt közölte, hogy a munkálatok elérték a természetvédelmi terület határát, a kivitelezés innentől súlyosan károsíthatja a természetet, ezt pedig a civilek nem engedhetik meg.

A honvédelmi tárca kommunikációs főigazgató-helyettese pénteken az MTI-nek elmondta: a minisztérium azt kérte a kivitelezőtől, "úgy ütemezze a munkálatokat, hogy mindaddig, amíg a kormány a felelős döntést meg nem hozza, addig semmi visszafordíthatatlant ne tegyen". Bocskai István közölte, hogy a kormány vizsgálja az ügyet, de eddig olyan döntés nem született, amely az építkezés leállításához vezethetne.