Ma döntenek Grespik fegyelmijéről

Vágólapra másolva!
A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke kedden hozza nyilvánosságra határozatát: fegyelmi indul-e Grespik László ellen, aki egy tavaly novemberi tárgyaláson megkérdezte a bírótól, hogy nem zsidó származású-e. A kamara elnöke alkotmányjogászok véleményét kérte ki az ügyben.
Vágólapra másolva!

Kedden sajtótájékoztatón jelenti be a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, hogy indul-e fegyelmi eljárás Grespik László ellen, aki egy tavaly novemberi tárgyaláson megkérdezte a bírótól, hogy nem zsidó származású-e. Bánáti János, a kamara elnöke alkotmányjogászok véleményét kérte, az alaptörvény szerint ugyanis az ügyvéd nem vonható felelősségre a védői tevékenysége kapcsán kifejtette véleményéért - írja a Magyar Hírlap.

A vizsgálódás azt követően indult meg, hogy a fővárosi főügyész és az ombudsman helyettese a kamarához fordult Grespik zsidóságról faggatózó kérdése miatt. A kamara elnöksége tavaly decemberi állásfoglalásában - általánosságban - elítélte az olyan ügyvédi megnyilvánulást, amely a diszkrimináció tilalmába ütközik, és alkalmas az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megingatására.