Tízmilliót raboltak a belvárosban

Vágólapra másolva!
Tízmillió forintot rabolt el három férfi szerda reggel a VIII. kerületi Kálvária téren. Egyikük fegyverrel kényszerítette a pénzt kísérő két férfit az összeg átadására, majd egy Golffal elmenekültek a helyszínről. A rendőrség ellenőrző áteresztő pontokat állított fel a fővárosban.
Vágólapra másolva!

Tízmillió forintot zsákmányolt az a három rabló, akik kiraboltak egy bordó színű Skodát a VIII. kerületi Kálvária téren. A kocsi szerda reggel kilenc óra tíz perc körül érkezett a térre, ekkor léptek oda a két pénzkísérőhöz a rablók, majd az egyiküknél lévő fegyverrel a pénz átadására kényszerítették őket. Sérülés nem történt - mondta el az [origo]-nak Sagyibó Melinda százados, a BRFK sajtóügyeletese.

A támadók ezután a szemtanúk beszámolói szerint Volkswagen Golffal menekültek el a helyszínről, melynek a rendszámát is megjegyezték. Az elkövetők közül a fegyveres egy 30 év körüli, rövid fekete hajú körszakállas férfi volt, aki sötét felsőt és fekete bőrdzsekit viselt, a másik elkövető pedig zöld kapucnis pulóverben volt. A harmadikról rablóról még nem állnak rendelkezésre adatok - közölte az ügyeletes.

A rendőrség több helyen is ellenőrző áteresztő pontokat állított fel a fővárosban, a helyszínre érkezett Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány is.