Szétszakadnak a házak egy békési faluban

Vágólapra másolva!
Egy Békés megyei település 630 háza közül több mint 200-nak repedtek meg a falai tavaly szeptember óta. Vannak épületek, amelyeken akkora repedések vannak, hogy átfúj rajtuk a szél. Egyre rosszabb az iskolaépület állapota, és teljes vastagságában meghasadt a templom egyméteres fala is. A falu vezetői a föld mélyében keresik az okokat, és a hatóságokat hibáztatják, az építésügyi hivatal szerint azonban a helyiek is sokat tehettek volna a házszakadások megelőzéséért.
Vágólapra másolva!

"Ki van a kamrában?" - szólt ki a fürdőszobából Szántó István egy tavaly szeptemberi napon. "Nincs ott senki" - válaszolta a felesége. "De hát valaki motoszkál benn" - mondta erre a férj. Mint kiderült, nem emberi zajongást hallott, hanem azt, ahogy meghasadt a házfal - idézi fel a jó fél évvel ezelőtt történteket a feleség. Szántóék voltak az elsők, akik még tavaly szeptember elején jelezték a falu önkormányzatának, hogy házuk fala megrepedezett. Néhány héttel később a kezdeti hajszálrepedések olyan szélessé váltak, hogy befújt rajtuk a szél.

Azóta már aládúcolták a falakat, és szigetelőanyaggal betömték a lyukakat, az éppen húsvét előtti nagytakarításhoz készülődő asszony azonban betesz a videóba egy kazettát, amelyre megörökítették az akkori állapotokat. Az október 23-i felvételen még olyan lyukakat és repedéseket látni, amelyeken simán át lehetett kukucskálni akár a szomszéd udvarába is.

"Mindig így kezdődik"

Fotó: Fábián Évi
A polgármester

Az egymástól alig néhány száz méterre fekvő Medgyesbodzás és Gábortelep közigazgatásilag egy település, ahol alig több mint 1200-an élnek. A 630 házból tavaly szeptember óta eddig 218-nál jelentkeztek kisebb vagy nagyobb repedések, de van köztük nagyjából 80 épület, amelyeknél már egész falak dőltek meg. Hasonló problémákra figyeltek fel az iskolában, a templomban, az egykori pártházban.

A polgármesteri hivatalban kisebb önkormányzati gyűlés fogad bennünket: a település első embere, Varga Gábor mellett jelen van a hét képviselő közül kettő, és nem sokkal később érkezik egy harmadik is. Ennek a láthatóan gondosan karbantartott épületnek a falai is meg vannak repedezve. Egyelőre csak hajszálrepedéseket látni, de mint az egyik képviselő megjegyzi, "mindig így kezdődik".

Vízbázis és gázpaplan

Az önkormányzati vezetők elmondják, a kilencvenes évek első felében már 37 háznál jelentkeztek repedések, de akkor támasztással megfogták a falakat, és azóta sem volt gond az épületekkel. Most többségében olyan házak repedeztek meg, amelyeknél erre egyáltalán nem számítottak - mondják a képviselők, akik szerint a hetvenes-nyolcvanas években felhúzott épületekről van szó, amelyeket téglából építettek szilárd betonalapra, és amelyek körül is vannak csatornázva, így a víz sem kezdhette ki őket. "Van például olyan ház, amelyet alig több mint 30 éve építettek, '94-ben fel is újítottak, most pedig szét akar esni, mint a komédiáskoffer" - mondja Krucsai József, az egyik képviselő.

Járt már itt a Belügyminisztérium, a katasztrófavédelem, a közigazgatási hivatal, az elsőfokú építési hatóság - sorolják a település vezetői. A polgármester és a képviselők abban biztosak, hogy valahol a föld alatt kell keresni a probléma okát. A település alatt van egy vízbázis, ahonnan a vízmű nyeri a térség számára az ivóvizet, másrészt a polgármester szerint állítólag egy úgynevezett gázpaplan is húzódik a mélyben. Krucsai képviselő hivatkozik egy tavaly elhunyt szakértő - a Miskolci Egyetem egykori tanára - korábbi véleményére, amely szerint ez a gáztömeg folyamatosan tolódik Medgyesbodzás alá.