A csatornákban is merénylőket keresnek

Vágólapra másolva!
Háztetőkön elbújó mesterlövészek, egy szuperbiztos, felrobbanthatatlan, 150 millió forintos Mercedes és 4-500 rendőr gondoskodik Móse Kacav izraeli elnök biztonságáról magyarországi látogatása során. Emellett még a csatornarendszert is átvizsgálják a rendőrök azokon a helyeken, ahol az államfő hosszabb időt tölt, ráadásul csütörtökön több utcát is hermetikusan lezárnak, még az ott lakók is csak biztonsági vizsgálatok után mehetnek haza, de otthon nem szabad ablakot nyitniuk, vagy "olyasmit tenni, ami felkeltheti a mesterlövészek figyelmét".
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Felrobbanthatatlan autóval szállítják a zsidó államfőt

Kedd reggel érkezett Magyarországra Móse Kacav izraeli államfő. Kacav érkezése óta Budapesten különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be. A fővárosban sok helyen nem lehet parkolni, emellett a Dísz téren egy ház lakóit arra kérték, az elnök érkezésekor húzzák el a sötétítő függönyöket, és ne is kukucskáljanak ki mögüle. Csütörtökön azonban ennél sokkal nagyobb felhajtásra lehet számítani a belvárosban. A VII. és a IX. kerületben több utcát ugyanis hermetikusan lezárnak és még az ott lakókat is csak tüzetes átvizsgálás után engedik haza.

Szabó Ferenc dandártábornok, a Köztársasági Őrezred parancsnoka a biztonsági intézkedésekről elmondta, hogy az izraeli elnök védelme érdekében minden olyan helyszínt a csatornarendszertől a légtérig átvizsgálnak, ellenőriznek, ahová az államfő ellátogat. A parancsnok szerint csütörtökön, amikor Kacav elnök a Dohány utcai zsinagógába, majd a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba látogat, az egész környéket lezárják. A környéken parkolni sem lehet, és azok is csak szigorú átvizsgálás után léphetnek a zsinagógába vagy az emlékközpontba, akik meghívóval érkeznek.

Akik a biztonsági okokból lezárt területen laknak ( a Wesselényi utca - Dohány utca - Síp utca, illetve a Páva utca - Berzenczey utca - Liliom utca - Tűzoltó utca közötti területen), csak szigorú átvizsgálás után mehetnek haza. A látogatás ideje alatt a zsinagóga és az emlékközpont közelében a háztetőkről mesterlövészek figyelik majd a a környéket, a lakókat pedig megkérik arra: ne nyissanak ablakot, ne csináljanak semmi olyasmit, ami felkeltheti a mesterlövészek érdeklődését - mondta Szabó.

A parancsnok hozzátette, ha valaki mégis kinyitná lakása ablakát, azt nem büntetik meg, erre nincs is lehetőségük. Ebben az esetben szólnak a lépcsőházban várakozó rendőrnek, kopogjon be és kérje meg ismét a lakót: ne nyisson ablakot. Szabó Ferenc szerint már sokszor kérték az embereket arra, ne nyissanak ablakot egy-egy hasonló esemény alatt, eddig mindenki nagyon fegyelmezett volt, nem akadt probléma - mondta. A Köztársasági Őrezred parancsnoka emellett azt is kérte az említett utcákban lakóktól, hogy lehetőleg csütörtökön ne fogadjanak vendéget, vagy ha mégis látogatót várnak, ezt előre jelentsék be, hogy a rendőrök beengedjék a vendéget a lezárt utcákba.

Mivel "semmit sem bíznak a véletlenre", még a csatornahálózatot is átvizsgálják azokon a helyszíneken, ahol hosszabb ideig tartózkodik az elnök, emellett - a háztetőkön várakozó mesterlövészek mellett - helikopterekkel figyelik a légteret - mondta Szabó.

A parancsnok elmondta azt is, hogy Magyarországon ötfokozatú védelmi rendszer létezik, jelenleg a második fokozat van érvényben. Az első fokozatot csak akkor alkalmaznák, ha olyan információkhoz jutnának, hogy terrorcselekményt, merényletet terveznek egy politikus, közjogi méltóság ellen. Ilyenre Magyarországon eddig nem volt példa. Szabó szerint ha ezt alkalmazni kellene, akkor például a budapesti Andrássy utat - amikor arra halad a védett személy -, teljes szélességében le kellene zárni, még a szervízutakat is, parkoló autók sem maradhatnának. A környező mellékutcák forgalmát is erősen korlátoznák, és még a honvédség néhány egységét is igénybe vennék. Nem csak kézi lőfegyverekkel, de nagyobb tűzerejű fegyverekkel, így golyószóróval, géppuskával is vigyáznának a védett személyre.

Kacav elnök esetében kettes fokozatú védelmi készültséget rendeltek el, mert a parancsnok szerint a világ egyik legveszélyeztetettebb vezetője az izraeli elnök, ezért rá minden külföldi útja során hasonló módon vigyáznak. Magyarországon legutóbb II. János Pál pápa 1996-os látogatása során volt hasonló, kettes fokozatú védelmi készültség.

Szabó szerint Kacav elnökre 4-500 rendőr vigyáz egy-egy programja alatt. Közvetlen fizikai védelmét közel egy tucatnyi izraeli és a helyszínektől függően 9-11 magyar rendőr biztosítja.

Egy 150 millió forintos, 7 személyes Mercedes szállítja az elnököt. Az autó annyira különleges, hogy az országban egyetlen ilyen sincs, ezért közvetlenül a Mercedes gyártól bérelte ki a Köztársasági Őrezred egy hétre, 2 millió forintért. Ezt a páncélozott autót még felrobbantani sem lehetne, és arra is alkalmas, hogy egy autókból álló úttorlaszt áttörjön, a kerekeit sem lehet kilőni - mondta Szabó tábornok.