Baumag-károsultak tüntettek a BRFK előtt

A Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet száz károsultja demonstrált szerdán délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálati főosztályának Gyorskocsi utcai épülete előtt. A tüntetők nem kaptak felvilágosítást az ügyükben folyó nyomozás állapotáról.

Száz Baumag-károsult demonstrált szerdán a BRFK vizsgálati főosztályának épülete előtt. A károsultak azonban nem jutottak új információhoz ügyükkel kapcsolatban. Patyi István, a károsultak képviselője a vizsgálati főosztály munkatársával folytatott megbeszélés után elmondta: a rendőrség felsőbb utasításra még az érintetteknek sem adhat információt a folyamatban lévő nyomozásról.
   
A VI-VII. kerületi Rendőr-főkapitányság csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt 2003. október 15-én indított nyomozást, mert a Baumag szövetkezet mintegy 18 ezer kisbefektetője nem tudott hozzájutni 40 milliárd forintnyi befektetett pénzéhez.

Patyi István felolvasta Tóth Gábor ezredes levelét, amelyet Gergényi Péter Budapest rendőr-főkapitánya nevében küldött a károsultak februári petíciójára válaszul. Eszerint "az ügy felügyeletét a VI. és VII. kerületi ügyészségtől 2004 márciusától a Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztálya vette át, egyben a nyomozást fokozott ügyészi felügyelet alá vonta. A főügyészség a nyomozó hatóság által készített vizsgálati perben foglaltakkal egyetértve határozott meg feladatokat, melyek végrehajtása folyamatosan történik". 

A levél szerint "az eljárás jelenlegi szakaszában a főügyészség nem adott utasítást a Baumag cégcsoport vállalataira vonatkozó vagyonlefoglalásra, felügyelő biztos kinevezése pedig nem tartozik a nyomozóhatóság hatáskörébe. A büntetőeljárás a törvények betartásával, kellő szakmai alapossággal folyik, így gyanusítotti kihallgatásokra, kényszerintézkedésekre bűncselekmény elkövetésének személyre szóló megalapozott gyanúja esetén kerülhet sor".

Patyi István megerősítette, hogy a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet ellen kezdeményezett felszámolási eljárás várhatóan csütörtökön válik jogerőssé, amikor az arról szóló határozat a Cégközlönyben megjelenik. A jelenlévők határoztak arról, hogy a hét végén ismét a Parlament előtt demonstrálnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK