Tiltakozik a Fidesz a kórházak átszervezése ellen

Vágólapra másolva!
A fővárosi Fidesz képviselői és mintegy 60-70 III. kerületi lakos tiltakozott szerdán a Szent Margit Kórház előtt az intézmény sebészeti és nőgyógyászati-szülészeti osztályának a főváros által tervezett bezárása ellen. A frakcióvezető arra kérte a megjelenteket, hogyha a bizottság elfogadja a javaslatot, akkor csütörtökön alkossanak élő láncot a kórház körül. Az egészségügyi bizottság elnöke közölte: egyelőre nincs napirenden az egyes osztályok megszüntetéséről szóló javaslat. Azt azonban elismerte, hogy a több mint 4 milliárdos deficit miatt szükséges egyes szolgáltatásokat összevonni, különben csődbe mennek a kórházak.
Vágólapra másolva!

Kupper András, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője a Szent Margit Kórház előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a főváros vezetése a közgyűlés egészségügyi bizottságának csütörtöki ülésén terjeszti be javaslatát, amely szerint a Szent Margit Kórház onkológiai szakkórházzá alakulna, amelyből "száműzni kívánják a sebészetet és meg akarják szüntetni a nőgyógyászati-szülészeti osztályt". A frakcióvezető arra kérte a megjelenteket, hogyha a bizottság elfogadja a javaslatot, akkor csütörtökön alkossanak élő láncot a kórház körül.

Kupper András az MTI-nek megmutatta a fővárosi egészségügyi bizottság elé terjesztendő javaslatokat, amelyek között az is szerepel: "javaslat a Szent Margit Kórház onkológiai profilú szakkórházzá átalakítására a manuális osztályok egy időben történő megszüntetésével".

Kupper András elmondta: a főváros vezetésének további javaslatai szerint a Nyírő Gyula Kórház nőgyógyászati osztályát szintén megszüntetnék és bezárnák az újpesti kórház egyik telephelyét is. Hozzátette: a főváros gazdasági társasággá akarja alakítani a Visegrádi Rehabilitációs Intézetet, a Schöpf-Merei Anyavédelmi Központot, valamint a Budai Gyermekkórházat, amely szerinte "a privatizáció előjátéka".

"A Draskovics-csomag keretében az egészségügy újabb nehéz esztendő elé néz, 2004 valószínűleg a kórházi csődök esztendeje lesz" - idézte Kupper Andrást az MTI.

Bús Balázs, a Fidesz III. kerületi elnöke a sajtótájékoztatón arra kérte a fővárosi egészségügyi bizottságot, hogy addig ne hozzon döntést, amíg a Szent Margit Kórház felügyelő tanácsa össze nem ül.

Menczer Erzsébet, a Fidesz női tagozatának budapesti elnöke közölte: az osztályok bezárása a III. kerületben 130 ezer, az agglomerációval együtt 200 ezer embert érintene, akik ezek után a János Kórházhoz tartoznának.

"Nincs csütörtökön napirenden a javaslat" - mondta az [origo]-nak a fővárosi egészségügyi bizottság SZDSZ-es elnöke, Ikvai-Szabó Imre. Az elnök az "egyedi ötleteknek" minősített javaslatokat nem kívánta kommentálni. Azt azonban elismerte, hogy az egyik márciusi ülésen napirenden szerepelt egy hasonló javaslat, amelyet a fideszes képviselők távolmaradása miatt nem szavaztak meg.

Ikvai-Szabó elmondása szerint a kórházak mintegy 4,2 milliárdos deficittel küzdenek, amelyet tulajdonosi beavatkozás nélkül nem bírnak megoldani. "Nincs szó kórházak vagy osztályok mgszüntetéséről" - közölte a bizottság elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy 2002-ben a Fidesz támogatásával fogadtak el egy hosszútávú egészségpolitikai tervet, amely szerint bizonyos szolgáltatásokat centrumokba rendeznének. Ikvai-Sazbó hozzátette: a részletekről még nincs döntés, a tervezet szakértők bevonásával készül. A bizottság elnöke azt nem tudta megmondani, mikor kerülhet a javaslat ismét a bizottság elé.

Bőhm András, a bizottság szintén SZDSZ tagja szerint - aki 6 milliárdos hiányról beszélt - erre a jövő héten kerülhet sor. Megjegyezte: nem a főváros feladata a hiány pótlása, ráadásul forrásuk sincs rá. "Ha nem csinálunk semmit, néhány hónap múlva nem egy-két kórházat kell átszervezni, hanem tömeges csődök lehetnek" - mondta a képviselő az [origo]-nak. Hozzátette: "amit a Fidesz csinál, az mértéktelen felelőtlenség".