Tapétavágóval vágta meg társait egy fiú

Vágólapra másolva!
Tapétavágó késsel sebesítette meg iskolatársait egy 15 éves diák egy diósgyőri középiskolában. A fiú az iskola folyosóján vágta meg hétfőn a gyerekeket. Az iskolaorvosnál 13 tanuló jelentkezett könnyű sérülésével orvosi ellátásra.
Vágólapra másolva!

A Miskolc-Diósgyőri városrész középiskolájába okozott sérüléseket a hétfő délelőtti iskolai szünet egyikében a 15 éves diák. A fiú a mellette elhaladókat sebesítette meg véletlenszerűen a nála lévő tapétavágó késsel. A diákok többsége nem is vette azonnal észre a kezén, ujján lévő apró vágást. Az iskolaorvosnál 13 tanuló jelentkezett könnyű sérülésével orvosi ellátásra. Többségük észre sem vette azonnal a vágást, azt hitték, hogy valaki megcsípte őket.

A fiút a rendőrség garázdaság megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. Kihallgatása alatt nem volt zavart. Elmondta, hogy a miután észrevette, hogy otthonról magával vitte nadrágzsebében a tapétavágó kést, egy hirtelen ötlettől vezérelve, különösebb cél és válogatás nélkül sebesítette meg úgymond a többieket.