Röplap helyett a fogadóórát javasolják a képviselők

Vágólapra másolva!
Az [origo] által megkérdezett alkotmányjogász szerint jogilag nem kifogásolható azoknak a fiataloknak az akciója, akik hétfőn röplapokat szórtak szét a parlamentben, megzavarva ezzel az ülést. A fiatalokat rendzavarás miatt jelentette fel a rendőrség. Kolláth György azonban úgy vélte, nem szabadna bűncselekményt csinálni az esetből, a parlament képviselőinek pedig el kell fogadniuk, hogy a nép néha kifejezi nemtetszését. Több politikus úgy véli, a fiataloknak számos más lehetőségük lett volna, hogy elmondják véleményüket.   
Vágólapra másolva!

"Verébre lőnek ágyúval" - mondta az [origo]-nak Kolláth György alkotmányjogász annak kapcsán, hogy a rendőrség rendzavarás miatt feljelentette azt a négy fiatalt, akik hétfőn az iraki háború ellen tiltakozva egy "Ki Irakból" feliratú transzparenst terítettek ki a parlamentben és röplapokat szórtak le a karzatról, megzavarva ezzel az ülést. "Meggyőződésem szerint helytelen viselkedés volt, de vagy nem, vagy csak nagyon áttételesen jogellenes" - mondta az alkotmányjogász.

A rendőrség kedden feljelentette a fiatalokat rendzavarás miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Bár eredetileg felmerült, hogy az ügyet gyorsított eljárásban vizsgálják, végül azonban ezt nem igényelte a rendőrség, így a PKKB várhatóan szerdán dönt majd a tárgyalás időpontjáról. A fiatalok, amennyiben elmarasztalja őket a bíróság, pénzbüntetésre számíthatnak.

Kolláth szerint a fiatalokat nem kell akciójuk miatt mártírrá tenni, de bűncselekményt sem kell csinálni az ügyből. "A parlament választott képviselőinek el kell viselniük, hogy a nép néha kifejezi nemtetszését" - fogalmazott. "Egy normális jogállam tud toleráns lenni" - tette hozzá az alkotmányjogász, aki szerint helyesebb lett volna, ha kifizettetik velük a takarítás költségeit, mint hogy jogi útra terelték a történteket.

Több politikus is úgy véli azonban, hogy a fiatalok átléptek egy bizonyos határt. Pető Iván, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szerint helyteleníthető, ami történt, mert a fiataloknak számos más lehetőségük lett volna, hogy elmondják véleményüket. "Lehet tüntetési engedélyt kérni, a Parlament előtt is lehet tüntetni, és akkor messzebbre hallatszik a hangja" - mondta Pető az [origo]-nak. A frakcióvezető-helyettes szerint ráadásul a történtek ellentmondanak a fiatalok által hirdetett erőszakmentességnek is. "Ez is az erőszak egyik formája" - fogalmazott.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője is úgy vélte, lett volna lehetőség, hogy a tiltakozók más fórumon mondják el véleményüket. "Ez a négy ember elmehetett volna bármelyikünk fogadóórájára. Lehet, hogy még közös pontokat is találtunk volna" - mondta. Halász szerint a fiatalok szándékosan választották a tiltakozás ilyen formáját, hogy felhívják a sajtó figyelmét gondolataikra. Más formában azonban lehet, hogy több foganatja lett volna a csoport mondanivalójának - mondta Halász, aki ezzel együtt megérti azokat, akik szerint a csoport akciójában "volt kurázsi".

Szili Katalin MSZP-s házelnök a történteket hétfőn "példátlannak nevezte". Elmondta: a házbizottsági ülésen elhangzott, lehet, hogy úgy kellene büntetni a vendégek esetleges rendzavarását a jövőben, mint a bíróságokon.

A történtek miatt az Országgyűlés házbizottsága várhatóan szigorítja majd a parlament látogatásának rendjét. Az elképzelések szerint a plenáris ülések idején a jövőben csak a frakciók tagjai és meghívottjai tartózkodhatnak majd az ülésteremben. Pető szerint ennél komolyabb szigorítás nem indokolt, ez azonban még "elfogadható intézkedés". Halász pedig kijelentette: a szólásszabadságot és a parlament demokratikus működését megtartva kell rendezni a kérdést.