[origo] itthon
Vikidál beismerte, hogy ügynök volt
[origo]|2004. 04. 22., 10:16|Utolsó módosítás:2004. 04. 22., 15:10|Vikidál Gyula személyesen ismerte el Nagy Ferónak, hogy a pártállam idején jelentéseket adott többek között róla is az állambiztonsági szolgálatnak. A gyanú már korábban Vikidálra terelődött, de eddig tagadta, hogy jelentett volna. Nagy Feró szerint az énekes kényszerből adott információkat, amiből neki (Nagy Ferónak) nem származott hátránya. Voltak azonban olyan együttesek, amelyeket negatív színben tüntetett fel. Közben Som Lajosról is kiderült, hogy jelentéseket készített a titkosszolgálatoknak.
A héten - egy tévériport felvételekor - találkozott egymással Nagy Feró rockzenész és Vikidál Gyula énekes, a nyolcvanas évek elején működő Dinamit zenekar egykori tagja. Nagy Feró az [origo]-nak elmondta, hogy Vikidál ezen a találkozón elismerte, hogy az előző rendszerben kapcsolatban állt az állambiztonsági szervekkel, és egyúttal elnézést is kért azoktól, akiknek ezzel kárt okozott.
Nagy Feró elmondása szerint ugyanakkor Vikidál nem írt jelentéseket, hanem időnként találkozott az állambiztonság embereivel, akik szóbeli információkat kértek tőle. A rockzenész hozzátette: tudomása szerint Vikidál kényszerből adott információkat az állambiztonságiaknak. Megjegyezte: továbbra is barátjának tartja az énekest.
Az [origo] megkereste Vikidált, aki azonban semmilyen nyilatkozatot nem kívánt tenni. Annyit közölt csupán, hogy egy vasárnap esti tévéműsorból minden kiderül majd. A Népszabadságnak ugyanakkor az énekes azt nyilatkozta, "a hír igaz", és azt is hozzátette, hogy úgy döntött, szembenéz egykori zenésztársaival, és ezzel lezárja a múltat.
Mint arról nemrég a Magyar Narancsban Szőnyei Tamás beszámolt: a nyolcvanas évek elején népszerű Dinamit nevű zenekar egyik tagja annak idején együttműködött az állampárt titkosszolgálatával. A szerző levéltári kutatásai során kiderült, hogy a rockegyüttes egyik tagja "Dalos" fedőnéven, titkos megbízottként információkat adott a magyar rockzene világáról a belső elhárításnak.
Most kiderült, hogy a fedőnév Vikidált takarta. Nagy Feró ugyanakkor azt mondta, Vikidál állítása szerint ő még a fedőnevét sem ismerte, csak most - az iratok megtekintésekor - tudta meg, hogy Dalosnak nevezte el a tartótisztje.
Az [origo] egyik munkatársa a Magyar Narancsban megjelent cikk kapcsán egy hónappal ezelőtt megkereste az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát, hogy belenézhessen a Vikidál Gyulával kapcsolatos (esetleges) iratokba. Mivel harmadik személy csak akkor tekinthet be régi titkosszolgálati iratokba (feltéve, ha nem anonimizált jelentéseket akar olvasgatni), ha az érintett közszereplő (politikai értelemben), ezért arra hivatkozott, hogy Vikidál Gyula Remeteszőlősön önkormányzati képviselő.
A közszereplői minőséget mindig az érintettnek kell elismerni, ezért ilyen esetekben a levéltár megkeresi a delikvenst, hogy nyilatkozzon erről. Ha nem ismeri el, akkor a Fővárosi Bírósághoz lehet fordulni, hogy állapítsa meg, közszereplőnek minősül az illető. Noha már egy hónap eltelt a hivatalos kérelmünk beadása óta, egyelőre még nem teljesültek a feltételek, hogy belenézhessünk a jelentéseibe, illetve a róla készült, úgynevezett 6-os kartonba.
A Magyar Narancs cikke alapján a rockzenészek kutatni kezdték, hogy kik lehettek egykori besúgóik. A gyanú Vikidál Gyulára terelődött, aki eddig tagadta, hogy ő jelentett volna. Azt állította korábban, hogy lehet, hogy valaki a technikai személyzet tagjai közül jelentgethetett. Tegnap viszont bocsánatot kért.
Nagy Feró az [origo]-nak elmondta azt is, hogy a Vikidál által átadott információkból nem származott hátránya. Tud ugyanakkor más olyan egykori ügynökökről, akik kifejezetten rosszindulatú jelentéseket írtak róla és zenésztársairól. Megemlítette a Dobos fedőnevű ügynököt, aki 1973-tól közel tíz éven át írt jelentéseket, amelyek többek között arról szóltak, hogy Nagy Feróék lázítják a fiatalokat, a nyugati kultúrát népszerűsítik, és hogy külföldre akarnak menni.
A Népszabadság cikke szerint Dalos ügye kapcsán azóta Som Lajosról is kiderült, hogy jelentéseket készített a titkosszolgálatoknak. Akárcsak egy "Dejkó" fedőnevű ügynök, aki többek között a Beatrice együttesről, Szűcs Judithról vagy Karda Beátáról adott információkat. Nagy Feró azt mondja, hogy ő tudja, ki volt az illető.
Arató András, az ismert lemezlovas nemrég egy tévéműsorban elismerte, hogy szóba kerülhet ilyen összefüggésben a neve, hozzátéve, hogy nincs abban semmi, ha valaki több mint két évtizede hitt valamiben, és annak megfelelően cselekedett - írja a Népszabadság.
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Kikészítik a tanúvallomások a norvég tömeggyilkost
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
- Rendőrt hívtak a Zöld Pardon és az Infopark vitájához
- Megtalálták a Dunába ugrott portugál fiatal holttestét
- Lebénultak a magyar bankok
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Vagyonvizsgálatra számíthat, aki kölcsönt ad
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Az elnök tátongó slicce miatt forrong Dél-Afrika
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?