Átváltoztatják a hidakat a csatlakozás napjára

Vágólapra másolva!
Április 30-án és május 1-jén országszerte számos programmal ünnepli Magyarország az európai uniós csatlakozást. Többek között a Dózsa György úton zenés program keretében bemutatkoznak a csatlakozó országok, éjfélkor pedig elindul az Időkerék. Május 1-jén, szombaton egész napos rendezvény lesz a Duna-parton, melynek keretében többek között kizöldül a Szabadság-híd útteste, vízesés folyik le minden órában az Erzsébet-híd oldaláról, a Lánchíd pedig kilátóterasszá alakul.
Vágólapra másolva!

A Millenárison már április 30-án, péntek délelőtt 10-kor megkezdődik a csatlakozási rendezvény-sorozat, itt többek között internet-játszóház, 3D-s hologramos kivetítő, óriásplakát-kiállítás és éjfélkor lézerkapu lesz.

Péntek délután 5 órától a Hősök terén lesz az EU 25 országából érkezett 250 fiatal alkotta gyerekkórus hangversenye. Az Erzsébet téri buszpályaudvaron ugyanekkor megnyílik a kiállítás azokból a tárgyakból, amelyeket a magyarok nem akarnak az EU-ba vinni. A kiállítás megnyitója után a pályaudvar előtti színpadokon és a Gödör Kulturális Központ előtti amfiteátrumban ismert zenészek lépnek fel. A koncertet követően, a csatlakozó országokat jelképező tíz légvédelmi fényszóróból két óra alatt 12 percenként egy-egy kivilágosodik. A fényekből éjfélre felépül egy fénykapu, amely az Európai Unióba való belépést szimbolizálja. Este tíz órától másfél órán át az amfiteátrumban óriás mozi működik, ezután éjfélig tűz-zsonglőrök szórakoztatják a jelenlévőket.

Este 6-tól a Hősök tere és a Felvonulási tér lesz az ünnepség-sorozat fő helyszíne. A Hősök terén lesz a 10 csatlakozó ország zenés-táncos bemutatóira. Magyarországot többek között a Kimnowak-együttes, a Krétakör és DJ Palotai képviseli. Ezt követően a 10 csatlakozó ország ifjúsági fúvószenekarai adnak koncertet.

Este 11 órától kezdődnek az Időkerék elindításához kapcsolódó programok a Hősök terén és a Dózsa György úton. Fellép például Miklósa Erika operaénekes, az Állami Népi Együttes zene- és tánckara, valamint dobosok, gólyalábasok és huszárok. Éjfélkor elindul az Időkerék, amelyet himnusz, az Örömóda és tűzijáték kísér. Negyed egytől Lajkó Félix és zenekara lép fel.

Május 1-jén, szombaton az állami lobogó felvonásával veszi kezdetét az ünnepség a Kossuth téren. Fél 10-től a Duna-part lesz a fő helyszín a Margit-híd és a Lánchíd között. Az alsó rakparton az uniós országok konyhái mutatkoznak be, itt sátrakban a nagykövetségek is várják az érdeklődőket különböző országismertetőkkel. A rakpartokat közben magyar huszárok, lovasfogatok járják, a Kossuth tér melletti Olimpia parkban huszártábor épül. A 2-es és 19-es villamos vonalán a megállókban utcazenészek várják az embereket.

Két napra kizöldül a Szabadság-híd úttestje. A Lánchídon reggel 10-től születésnapi reggelire várják a május 1-jén született gyerekeket, valamint Kökény Mihály egészségügyi miniszter köszönti az első EU-bébit. A Lánchíd 12 órától - a születésnapi asztal felhasználásával - kilátóterasszá alakul, ahonnét a szervezők szerint "még sohasem látott irányból és magasságból" tekinthető meg a budapesti panoráma. Az Erzsébet-hídról 11-től óránként 15 perces vízesés ömlik a Dunába vasárnap estig.

A Petőfi-híd budai hídfőjénél lévő A38 hajón irodalmi és zenés programokkal várják az érdeklődőket. Az Andrássy út Európa sétánnyá alakul, ahol az európai városi kultúra, public art és köztéri művészet jellegzetességei tekinthetők meg. Az Operától az Oktogonig óriáspadokból szól majd a 25 tagállam zenéje, emellett uniós játékkal és utcaszínházi produkciókkal várják az érdeklődőket.

12-kor a rakparton álló nemzetek konyháinak teraszain egyszerre kinyitják a napernyőket. Délután 4-től a Malév, a Magyar Honvédség, az ORFK és magánrepülők részvételével kerül sor a Duna feletti légifelvonulásra. Este 8 órától pedig fényárban úszik majd a Lánchíd, a Clark Ádám téren pedig DJ-k szórakoztatják a közönséget.