Külföldi rendőrökkel óvnák a külföldi turistákat

Vágólapra másolva!
Ha más EU-s tagállamban erőszakos bűncselekmény áldozatává válunk, jogosultak leszünk az adott országtól kárenyhítést kérni a csatlakozás után. Ugyanígy a Magyarországon sértetté vált uniós polgár kárait nekünk is enyhítenünk kell. A magyar hatóságok külföldi rendőrökkel, tájékoztatókkal próbálják megóvni a külföldi turistákat a bajtól.
Vágólapra másolva!

Magyarországnak kárenyhítési kötelezettsége lesz május 1-jétől az ország területén erőszakos bűncselekmény áldozatává váló uniós állampolgárokkal szemben - mondta Hegedűs András, a Belügyminisztérium bűnmegelőzési helyettes államtitkára. Ez azt jelenti, hogy azok az uniós állampolgárok, akik életellenes vagy martadandó sérüléssel járó bűncselekmények sértettjei, legfeljebb félmillió forintos gyorssegélyben részesülhetnek. A kárenyhítést a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány végzi. A kárenyhítésre természetesen a magyar állampolgárok is jogosultak lesznek a többi tagállamban.

Tavaly mintegy 8,5 ezer külföldi áldozata volt a hazai bűncselekményeknek - számolt be Hegedűs András, aki hozzátette, hogy az elmúlt években egyre kevesebb a külföldi sértett. A külföldi turisták védelmével külön bűnmegelőzési és áldozatvédelmi program foglalkozik, amely kiemelt figyelmet fordít az éttermek, valamint a taxisok esetlegesen előforduló visszaéléseivel is.

A program keretében hat nyelven - angolul, németül, franciául, olaszul, oroszul és kínaiul - több ezer példányban tájékoztató füzetet készítettek, amely sorra veszi a sértettek jogait, valamint a segítségnyújtási formákat. Ezeket eljuttatták a nagykövetségekre és a különböző turisztikai irodákba. Rövidesen a http://www.visitor.hu/ címen elérhető internetes oldalon is hasonló tájékoztatás lesz olvasható.

Az államtitkár kiemelte, hogy a turisztikai szezonban több helyen idén is külföldi rendőrökkel közösen járőröznek majd a magyar egyenruhások. A magyar rendőri eljárásnak pedig kötelező részévé teszik a tájékoztatást, így a külföldiek is megismerhetik a jogaikat..