Támadó hangnemben készül Orbán és Dávid a vitára

Vágólapra másolva!
Szerdán találkozik egymással a kormányváltás óta másodszor a Fidesz és az MDF elnöke. Ezúttal az adja a megbeszélés apropóját, hogy ki töltse be a nemrég elhunyt Isépy Tamás és az ORTT-taggá lett Szalai Annamária mandátumát. A Fidesz szerint ők, illetve az MKDSZ jogosult a jelölésre. Ha azonban a 2002-ben közös listát állító két párt nem tud megegyezni, akkor az OVB a listán következő személyt juttathatja mandátumhoz, aki MDF-es.
Vágólapra másolva!

Szerda reggel a Fidesz székházában találkozik Orbán Viktor, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A találkozót Dávid Ibolya kezdeményezte, aki egyeztetni kíván a két nemrég megüresedett parlamenti mandátumról. Szalai Annamária, a Fidesz képviselője az ORTT tagja lett, az MKDSZ-es Isépy Tamás pedig nemrég hunyt el. A Fidesz már megnevezte jelöltjeit a posztra, az elsősorban vitatott mandátumra, Isépy Tamás helyére például az MKDSZ-es Deák Andrást.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az [origo]-nak elmondta: nem kívánnak eltérni attól a korábbi gyakorlattól, hogy a közös listáról az adja az új embert, akié a hely volt. Az MDF elnöke ugyanakkor arra hivatkozott, hogy a listát állító pártoknak közösen kell jelölniük. Dávid Ibolya az alapján a választási megállapodás alapján kíván ugyanakkor egyeztetni, amelyet a Fidesz tavaly májusban felmondott.

"A két mandátumot illetően nincs tárgyalnivaló" - jelentette ki Révész Máriusz, aki szerint a megbeszélésen pár dolgot "lehetne tisztázni", például a két párt jövőbeli együttműködéséről vagy az EP-kampány alatti összefogásról.

Amennyiben a pártok nem tudnak megállapodni, az Országos Választási Bizottság (OVB) hivatott dönteni, mégpedig úgy, hogy a kieső személy után lévő, mandátummal nem rendelkező személyt nevezi ki. Isépy Tamás után e szerint az IDF-es Varga Zalán következne.

A hétvégi nyilatkozatok alapján éles vita várható a találkozón. Orbán akkor azt mondta: mivel a párt elnökével láthatóan nem lehet összefogni, az MDF tagságával kellene megpróbálni. Dávid Ibolya erre úgy reagált: "felebarátaink pártját nem illik megkívánni".

Orbán Viktor és Dávid Ibolya a kormányváltás óta mindössze egyszer, tavaly júliusban találkozott, akkor az MDF székházában. Az apropót akkor az adta, hogy a Fidesz azt kezdeményezte: állítsanak közös európai parlamenti listát. Ettől azonban az MDF elzárkózott.