Téliszalámi nélkül maradnak az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Bár az amerikaiak újra beengednék a magyar hústermékeket, több hazai cég - köztük a Pick Rt. - mégis úgy döntött: lemond erről a piacról. A cég vezetője állítja, hogy nem sértődtek meg az amerikaiakra, mert azok korábban betiltották a magyar húskészítmények exportját, egyszerűen csak nem éri meg az Egyesült Államokba szállítani. Korábban Szanyi Tibor, az FVM politikai államtitkára úgy nyilatkozott, hogy a Pick nem is tudna az Egyesült Államokba szállítani, mert termékeik egy részében lisztéria van, amit az amerikaiak nem engednek be. 
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma idén év elején függesztette fel a magyar húsipari termékek behozatalát, mert súlyos élelmiszer-biztonsági problémákat fedeztek fel a hazai cégeknél. Január 13-án levették Magyarországot - nem egyedüliként - azoknak az országoknak a listájáról, melyek húsipari termékeket szállíthatnak az Egyesült Államokba. Az intézkedés hét magyarországi vágóhidat és húsüzemet érintett. Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára akkor azt mondta, hogy a döntés nem politikai, hanem tisztán szakmai volt.

Április 12. és 19. között megint Magyarországon vizsgálódtak az amerikai húsellenőrök. Megnézték az üzemek berendezéseit, működését, a feldolgozott állatok minden lényeges részéből mintákat vettek, és megvizsgálták ezek mikrobiológiai tulajdonságait. Szombat óta két húsüzem, a Pápai Hús Rt. és a Kapuvári Hús Rt. újra exportálhatja termékeit az Egyesült Államokba. Azért csak ez a két cég, mert a többiek nem kérték, hogy visszakerülhessenek az exportlistára.

A Pick Szeged Rt. is úgy döntött, hogy egy ideig egyik terméküket sem akarják az Egyesült Államokban árulni. Kovács Károly vezérigazgató az [origo]-nak elmondta, hogy több okuk is van az export felfüggesztésére. Egyrészt a Pick amerikai exportja soha nem volt jelentős mennyiségű, mindössze 50-100 tonna évente, ami a cég kivitelének néhány tized százalékát tette ki. Másrészt az Egyesült Államokba szállított húskészítmények nem hoztak különösebben nagy hasznot a Pick Szeged Rt.-nek. "Nem sértődtünk meg, ez egy jól átgondolt döntés volt" - fogalmazott a vezérigazgató.

Ami az engedélyezési eljárást illeti, Kovács Károly szerint a procedúra túl sok szubjektív elemet tartalmaz. "Mi tavaly megfeleltünk az amerikai követelményeknek, más cégek miatt mégis az egész országot kizárták" - állítja. A vezérigazgató kijelentette, hogy tisztában vannak azzal, hogy a listáról lekerülni sokkal könnyebb, mint visszaszerezni az exportengedélyt. "Azt is figyelembe vettük, hogy évente csak egy alkalommal van lehetőség visszakerülni, de az előttünk álló 2-3 évben biztosan nem akarunk az Egyesült Államokba szállítani".

Korábban Szanyi Tibor úgy nyilatkozott, hogy a Pick nem is tudna egyelőre az Egyesült Államokba szállítani, mert termékeik egy részében lisztéria van, az amerikaiak pedig nem engednek be olyan húsféleséget az országba, ami tartalmazza ezt a baktériumot. Kovács Károly azt állítja, hogy a lisztéria nem befolyásolta a döntésüket, mert megvannak a szakmai lehetőségeik, hogy mentessé tegyék a termékeiket, csak éppen nem éri meg nekik. "Nem kívánunk erőlködni a témában" - fogalmazott. A cég negyven, köztük sok uniós országba szállít húskészítményeket, melyek nem követelik meg a lisztériamenteséget. "Ha jó áron tudnánk szállítani az Egyesült Államokba, biztosan szállítanánk, de így egyelőre nem éri meg nekünk" - tette hozzá a vezérigazgató.