Adócsalás miatt nyomoznak a Mammut II tulajdonosa ellen

Vágólapra másolva!
Feljelentették adócsalás gyanújával a Mammut II üzletközpont korábbi tulajdonosát, a Mammut Kft.-t. A feljelentés alapján az V.-XIII. kerületi ügyészség nyomozásra utasította az ORFK Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságát. A feljelentő azt gyanítja, hogy a Mammut Kft. becsapta a bérlőit, mert több üzemeltetési díjat követelt az üzleteket működtető alvállalkozóktól, mint amennyit a szerződés szerint kérhetett volna. Ráadásul a bérleti díjból származó bevételeknek csak egy kis része után fizetett adót korábban a cég, ezért mintegy 1,6 milliárdos adócsalást is elkövethetett a feljelentés szerint. A Mammut Rt. vezetője komolytalanoknak minősítette a feljelentő állításait.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Adócsalás gyanújával nyomoznak az Országos Rendőr-főkapitányság Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságának munkatársai a Mammut II bevásárlóközpont ügyében. A rendőrség semmilyen formában nem kommentálta az értesülést, de az [origo] birtokába került határozat szerint az V.-XIII. kerületi ügyészség március 30-án nyomozásra utasította a rendőrséget. A nyomozás elrendelésének tényét Dobos Gabriella ügyészségi szóvivő is megerősítette.

A feljelentést a Mammut II-ben ruhaboltot működtető Darázs Ilona tette, mert szerinte a bevásárlóközpont tulajdonosa, üzemeltetője - ez korábban a Mammut Kft. volt, amely 2003-ban beolvadt a Mammut Rt.-be - nem a szerződésben rögzített feltételek szerint számlázta az üzleteknek az üzemeltetési díjat, nem számolt el tételesen az üzemeltetési és marketingköltségekkel. Így a Mammut II-ben található üzletek bérlőitől a jogosan beszedhető díjak többszörösét kérte el a Mammut Kft. korábban - állítja a feljelentő.

Darázs Ilona azt gyanítja, hogy amellett, hogy a Mammut Kft. becsapta a bérlőit, a bérleti díjból származó bevételeknek csak egy része után fizetett adót korábban, ezért mintegy 1,6 milliárd forintos adócsalást is elkövethetett.

A feljelentéssel kapcsolatos vizsgálatokat idén január 22-én az ORFK Pénzügyi Igazgatósága egyszer már lezárta azzal az indoklással, hogy "a bűncselekmény alapos gyanúja hiányzik". Darázs azonban panasszal élt a döntés ellen. Az V.-XIII. kerületi ügyészség a panasznak helyt adott, és az ORFK-t további nyomozásra szólította fel. Az ügyészségi határozatban, amelyet egy címzetes főügyészségi csoportvezető ügyész írt alá, az olvasható többek között, hogy a feljelentő panasza alapos, ezért elrendeli a nyomozást.

A Mammut oldalahttp://www.mammut.hu/Nyissunk bátran üzletethttp://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=116893&DocID=105314#105314A Népszabadság cikke a feljelentőről

A határozatban az ügyész megjegyzi azt is, hogy helytálló a nyomozó hatóság (rendőrség) korábbi, nyomozást megszüntető döntésében szereplő megállapítás, hogy a feljelentés spekulatív, feltételezésen alapul. Darázs Ilona az irat szerint ugyanis az üzletközpont teljes, bérbe adott alapterületéből és a neki számlázott bérleti díjból számolva becsülte meg a cég bevételét, elismerve, hogy nincs ismerete arról, hogy minden bérlő fizetett-e és ha igen, milyen tarifát. "E spekuláció azonban nem zárja ki automatikusan az adócsalás bűntettének egyszerű, tehát bizonyítékokkal alá nem támasztott gyanúját"- olvasható az ügyészségi határozat indoklásában.

Kiderült az is, hogy a feljelentő, Darázs Ilona jelenleg is perben áll a Mammuttal, a két fél közötti vita már évek óta húzódik. A peres ügyek hátterében az áll, hogy Darázs már korábban, a büntetőfeljelentés megtétele előtt is vitatta a bevásárlóközpontban működő üzlete bérleti díját, ezért nem akarta kifizetni a Mammut által kért összeget.

Vígh Gábor, a Mammut Rt. vezetője azt mondta, nem nyilatkozik, mert a feljelentésben szereplő állításokkal nem érdemes foglalkozni, annyira komolytalanok.