[origo] itthon
Gázlopás miatt robbanhatott fel az Alkotás utcai ház
[origo]|2004. 04. 28., 7:57|Feltehetően egy engedély nélkül felszerelt gázkészülék leszerelése után telt meg gázzal annak az Alkotás utcai háznak az egyik lakása, amelyben április 9-én történt robbanás - írja a Népszabadság. A szerencsétlenségnek hat sérültje volt, ám egyikük - ez eset első számú gyanúsítottja - múlt vasárnap belehalt égési sérülésibe.
Engedély nélkül és szakszerűtlenül bekötött gázkészülék okozta az április 9-i Alkotás utcai gázrobbanást - írja a Népszabadság. A rendőrség megállapításai szerint abban a lakásban, ahol a robbanás történt megbontották a gázvezetéket lezáró csőcsonkot. Az egymásnak ellentmondó vallomások szerint a gázt tavaly szeptember, vagy december óta lophatták a lakók. A lap szerint az a férfi, aki belehalt égési sérüléseibe gázszerelőnek mondta magát ismerőseinek, és arra kérte őket, ajánlják őt másoknak is.
A lap szerint a rendőrség azt feltételezi, hogy a főbérlő és két lakója a gázművek ellenőrzésétől tartva szerelte le az illegálisan felszerelt gázkészüléket, ám a csővéget nem tudták megfelelően lezárni, a lakás megtelt gázzal, amit akár még egy kis statikus szikra is belobbanthatott. A BRFK halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz, ám az első számú gyanúsítottal szemben meg kell szüntetni az eljárást, mivel elhunyt. Várhatóan csak a főbérlővel szemben járhatnak el, akinek tudnia kellett a jogellenes átalakításról.
A szerencsétlenség után hat embert vittek kórházba a házból. Két ember égési, másik négy pedig zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az égési sérültek közül az egyik - az első számú gyanúsított - múlt vasárnap elhunyt. A detonáció miatt öt lakás vált lakhatatlanná . A ház valamennyi lakásának ajtajai és ablakai kiszakadtak, kitörtek. A robbanás miatt a környező házak ablakai is kitörtek, a közelben parkoló autók megsérültek.
[origo]
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Kaszával ölt motorost
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Kaszával ölt motorost
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
- Tizenéves motorosok karamboloztak
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Béreljen nagymamát!
- Meglibbent a japánok szoknyája
- Zsiráf született Budapesten
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
- Kisebb földrengés volt Heves megyében
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- 680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz
- Észak-Korea a tengerbe szórja a rakétáit
- Tűnés a falumból!
- Ferenc pápa bátor fordulatra készül
- 15 perc alatt elbuktak az afgán nők
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)