Egyszer az életben

Nem szoktuk a véleményünkkel terhelni az [origo] olvasóit. Sosem olvashatnak nálunk arról, hogy szerintünk valami jó, hasznos, másvalami rossz, kártékony hülyeség. Ezen nem is kívánunk változtatni, de most teszünk egy kivételt.

 

Ezekben az órákban éppen belépünk az Európai Unióba. Ennek tiszta szívből, gyermekien örülünk. Ki gondolta volna még nemrég is?! Távlatokat nyit, biztonságot nyújt, nyitottabbá tesz, jólétet és sokszínű, izgalmas, mozgalmas élet lehetőségét ígéri. Örömünk természetesen nem jelenti azt, hogy hétfőtől kezdve ne ugyanolyan szemlélettel tudósítanánk az uniót érintő ügyekről, ahogyan azt általában tesszük. De ma még szeretnénk, ha tudnák: szerencsésnek érezzük magunkat és meg vagyunk hatódva, hogy ez, miszerint Magyarország az Európai Unió tagja lett, bekövetkezett.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem azonnal és nem mindenkinek lesz ez fáklyásmenet. Olyan ez, mint amikor egy magyar futballista neves játékosokat foglalkoztató nyugati csapathoz kerül: ha megbecsüli magát, szorgalmasan edz, lesz önbizalma amikor helyzetbe kerül és lesz benne elég életöröm egy-egy akár felesleges csel meghúzására, akkor úgy élhet és olyan híres lehet majd mint nyugati társai. Ha nem, akkor egy darabig nagy fizetést húzhat ugyan, de a karrierje nem fog beteljesedni.

Fáj a szívünk azokért, akik nem tudnak majd élni a lehetőséggel, különösen ha ez önhibájukon kívül történik. Idealista hévvel reméljük azonban, hogy még azoknak is jobb így, akiket majd később a csatlakozás veszteseiként azonosít a társadalomtudomány vagy a nála gyorsabban ítélkező politika. Természetesen nem lesz soha összemérhető, hogy melyik út (a kimaradás vagy a csatlakozás) segíti jobban mindannyiunk boldogulását. De még ez sem egyértelmű: a csatlakozásból sajnos még jó sokáig kimaradó kárpátaljai vagy vajdasági magyarok további sorsával összevetve bőven lesz lehetőségünk felmérni a különbséget. Mi azonban méricskélés nélkül is hiszünk abban, hogy a csatlakozás jó.

Komolyan lehetségesnek tartjuk, hogy ezek a napok a mi életünk legfontosabb közéleti eseményének fognak számítani évtizedek múlva is. Nem Khaled vagy akár Krisz Rudi fellépésére, sem a számos lufieregetős rendezvényre gondolunk, hanem a csatlakozás aktusára. Ha nem is ebben a néhány órában változik meg gyökeresen minden - hiszen a mostanra eredményt elért változások 15 évvel ezelőtt kezdődtek és még egyszer annyi ideig lesz még belőlük bőven - nem lehet jobb pillanatot találni korszakhatárnak.

Ritka a történelemben, hogy egy korszakhatár időpontját előre ismerjük és meg tudjuk ünnepelni (pláne ha van mit). Többnyire a mindennapok szintjén előre nem látható események választanak el korszakokat a történelemben. Nem mellékes az sem, hogy a magyar történelem során a korszakhatárok nagyon gyakran negatív eseményekhez, egyes esetekben tragédiákhoz kötődnek. Ez most nem így van, úgyhogy használják ki és ünnepeljenek a hétvégén (a programokról részletesen itt olvashatnak). Mi is ezt fogjuk tenni, leszámítva néhány önfeláldozó kollégánkat, akik az eseményekről szóló friss információkkal látják majd el Önöket ezen a hétvégén is. Bár most kivételesen nem bánjuk, ha Önök, kedves [origo]-olvasók, nem a monitor előtt töltik az időt. Hétfőn találkozunk!

KAPCSOLÓDÓ CIKK