Az SZDSZ nem választaná újra Mádlt

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ nem támogatná 2005-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök újraválasztását, mert olyan államfőt szeretne, akit négypárti konszenzussal választanak meg - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Kovács László, az MSZP elnöke szerint jelenleg nincs esély arra, hogy négypárti konszenzus alakuljon ki ilyen fontos kérdésben, ezért szerinte a két kormánypártnak kell közös jelöltet találnia, nevekről azonban szerinte korai beszélni.
Vágólapra másolva!

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az [origo]-nak elmondta: szerinte olyan köztársasági elnököt kell választani, aki képes megfelelni annak az alkotmányos elvárásnak, hogy a nemzet egészét testesíti meg, és mindenkinek a köztársasági elnöke. Ennek érdekében szerinte az ellenzékkel is egyeztetve, konszenzusos jelöltet találva kell köztársasági elnököt választani. Ennek az elvárásnak szerinte Mádl Ferenc jelenlegi államfő nem felel meg. Hozzátette: az államfőválasztás kérdését nem tartja aktuálisnak, így részletekbe nem kívánt bocsátkozni nyilatkozatával kapcsolatban, melyet először egy televíziós műsorban tett.

Mádlt 2000 júniusában választották meg, de csak a harmadik fordulóban sikerült megszereznie a szükséges számú igen szavazatot. Az első két fordulóban még a képviselők kétharmadának támogatására volt szükség, ezt nem tudták biztosítani, a harmadik fordulóban azonban már csak 50 szzalékos támogatottság kellett. A szavazás titkos volt, a 351 szavazatból 243 igen, 96 nem és 12 tartózkodás volt.

"A szocialista párt kezdettől a köztársasági elnök közvetlen megválasztását szorgalmazta. Nem változott az álláspontunk a tekintetben, hogy ez lenne a legdemokratikusabb megoldás. Ez nem jelenti azt, hogy a köztársasági elnök szerepét módosítani kívánjuk, csak a megválasztás módján változtatnánk" - mondta az [origo]-nak Kovács László, az MSZP elnöke. Annak ugyanakkor nem látja esélyét, hogy ez 2005-ben megtörténik, vagyis 2005-ben még a parlament fogja megválasztani a köztársasági elnököt, közvetlen elnökválasztás Kovács szerint legkorábban 2010-ben lehet.

Az MSZP elnöke úgy vélte: nevekről még korai beszélni. "Nem értek egyet azzal, hogy elkezdjünk neveket kizárni, hogy kire nem szavaznánk, mert olyan hosszú lenne a névsor, hogy másról sem írnának az újságok. Jó lenne, ha sikerülne olyan jelöltet találni, aki mögött a parlament kétharmados többsége felsorakoztatható, de figyelembe véve a jelenlegi éles ellentéteket, ennek ma nem látom esélyét. Ebben az esetben nincs más lehetőség, mint legalább a koalíción belül megegyezni egy olyan jelöltben, akit mindkét párt támogat" - közölte a nagyobbik kormánypárt elnöke.

Mádl Ferencet az MSZP és az SZDSZ is többször bírálta az elmúlt két évben. A köztársasági elnök több jelentős törvény aláírását is visszautasította. A szociális törvényt és a kórháztörvényt visszaküldte az Országgyűlésnek, a büntető törvénykönyv gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítása és az úgynevezett PSZÁF-törvény kapcsán pedig előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól, amiért több szocialista politikus is élesen bírálta az államfőt.

Kapcsándi Dóra