Kemény kampányt akarnak a Fidesz-szavazók

Vágólapra másolva!
Kemény EP-kampányt szeretne a Fidesz internetes oldalán található szavazáson résztvevők több mint fele, mert úgy véli, hogy a kormánypártok háborút indítottak. A szavazók mindössze egy hetede akarja ugyanakkor, hogy a kampány valós kérdésekről szóljon.
Vágólapra másolva!

"Ön milyen kampányt vár a Szövetségtől?" - teszi fel a kérdést internetes oldalán látogatóinak a Fidesz Magyar Polgári Szövetség. A szavazáson résztvevők (számukat az oldal nem tünteti fel) több mint fele (55 százaléka) jelölte meg azt a választ hétfőn reggelig, hogy "Keményet, mert az MSZP-SZDSZ háborút indít". A válaszadók kevesebb mint harmada (30 százalék) szeretne higgadt és nyugodt kampányt "mert ilyen a polgári-nemzeti értékrend". Ugyanakkor alig egy hetedük (15 százalék) választotta azt a lehetőséget, hogy a kampány jellege nem számít, a lényeg, hogy "valódi kérdésekről szóljon".

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt hétvégi kampánynyitóján higgadt, nyugodt EP-kampányt ígért. Nem szólhat a választás a háborúról - mondta, majd hozzátette: "A kampány idején is higgyünk az összefogás erejében".