Több rabmunkát vár a magánbörtönöktől a kormány

Vágólapra másolva!
Idén két magánbörtön építését kezdik meg Magyarországon, döntött a kormány szerdai ülésén. Az egyik az ország keleti részén, a másik a Dunántúlon épül meg.
Vágólapra másolva!

A kormány két, egyenként 700 fős büntetés-végrehajtási intézet létrehozásárálól döntött szerdai ülésén, az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére. Ezzel a számítások szerint a jelenlegi 150 százalékról 130 százalékosra csökkenne a börtönök zsúfoltsága.

A beruházókat közbeszerzési eljárás útján választják ki, az igazságügyi tárca (IM) szerint van már érdeklődés. Az állam 15 évre bérbe veszi a felépülő börtönöket, ez egyenként - 2008-tól - évi 2,8 milliárd forintjába kerül költségvetésnek. Az IM szerint, ha költségvetési pénzből építenék fel a börtönöket, az 2005-2006-ban egyenként 10 milliárd forintba kerülne az államnak, 2007-től pedig évi 1,4 milliárdba kerülne az üzemeltetés. Magántőke bevonásával viszont jelentősen csökkennek az állami terhek, mivel a büntetés-végrehajtás feladata csak a fogvatartottak őrzése, igazgatása, szállítása és egészségügyi ellátása lenne, míg a vállalkozók tartják karban az épületet, foglalkoztatják az elítélteket és ellátásukról (például étkezés, mosoda stb.) is a börtön-vállalkozók gondoskodnak.

Jelenleg 16 700-an raboskodnak a hazai börtönökben, egy elítélt ellátása, őrzése 5672 forintba kerül naponta. Az IM és a BVOP szerint magántőke bevonása esetén több lehetőség lesz a fogvatartottak foglalkoztatására, oktatására.