Hét párt indulhat az EP-választáson

Vágólapra másolva!
A 16 indulni készülő párt közül várhatóan 7-en tudják a pénteki határidőre összegyűjteni az EP-választáson való részvételt lehetővé tevő húszezer ajánlószelvényt. A legtöbb kopogtatócédulát a Fidesz gyűjtötte össze. Péntekig jelezhetik a külföldön elő magyar állampolgárok is, hogy szavazni kívánnak. Ők körülbelül kétezren lesznek, ahogy a Magyarországon szavazó uniós állampolgárok is - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

16 párt jelezte eddig, hogy indulna az európai parlamenti választásokon, de várhatóan csak hét állíthat majd listát. Az Országos Választási Iroda tájékoztatása szerint az MSZP és a Munkáspárt ajánlószelvényeit már ellenőrizték, és az Országos Választási Bizottság (OVB) hivatalosan nyilvántartásba is vette a két párt listáját. Jelenleg a Fidesz, a MIÉP és az SZDSZ által összegyűjtött és benyújtott kopogtatócédulákat ellenőrzik. Az MDF és a Szűrös Mátyás vezette Szociáldemokrata Párt mára jelezte, hogy átadja saját ajánlószelvényeit - írja a Népszabadság.

A legtöbb kopogtatócédulát - vagy hatvanezret - a Fidesz nyújtotta be, a Munkáspárt 43 ezer, az MSZP negyvenezer, az SZDSZ 32 ezer, míg a MIÉP harmincezer körüli ajánlószelvényt gyűjtött. A listaállításhoz összesen húszezer érvényes ajánlás szükséges. A kopogtatócédulákat legkésőbb péntek délután négy óráig kell leadni. A lap szerint néhány párt még gyűjti a kopogtatócédulákat, de ennek legfeljebb a kampányban lehet szerepe.

Ugyancsak péntek a határidő azoknak, akik az EP-választás napján külföldön tartózkodnak, hogy jelezzék szavazási szándékukat az illetékes magyar nagykövetségen. Becslések szerint körülbelül kétezren élnek majd ezzel a lehetőséggel. Ugyancsak körülbelül kétezren vannak azok az uniós polgárok, akik Magyarországon élnek, és itt szeretnének szavazni.

Szintén péntekig jelezhetik a pártok, hogy a 2002-es választáson részt vevő szavazatszámláló bizottsági tagok közül kit jelölnek a külképviseleti szavazatszámláló bizottságokba. Pártonként és követségenként egy jelöltet lehet megnevezni, eddig azonban csak két szervezet adott le listát - derül ki a Népszabadság írásából.