Mohók voltak Soroksár vezetői

Vágólapra másolva!
Megduplázták Geiger Ferenc soroksári polgármester havi fizetését éveken keresztül egy jogi kiskaput kihasználva. Természetbeni juttatás pénzbeli megváltása címén ugyanis a havi alapilletményének megfelelő összeget kapott január 1-jéig a kerületi vezető több éven keresztül. Így Geiger tavalyi bruttó 880 ezer forintos fizetésével Budapest legjobban kereső kerületi polgármestere volt. Az alpolgármesterek is hasonló módon növelhették keresetüket, 300 ezer helyett bruttó 510 ezer forintot kaptak.
Vágólapra másolva!
Forrás: ==
Geiger Ferenc

A Soroksári önkormányzat korábbi rendeleteiben lehetővé tette éveken keresztül, hogy a kerület vezetői, a polgármester és a két alpolgármester a képviselő-testület által megállapított havi alapilletményük mellett (ez korábban havi bruttó 440 ezer illetve 300 ezer forint volt) természetbeni juttatás pénzbeli megváltása címén jelentősen növeljék kerestüket. A természetbeni juttatást szabályozó önkormányzati törvény hatályos változata szerint jelenleg nem lehet pénzt fizetni természetbeni juttatás címén, csak a buszbérlet árát kérhetik el a helyi politikusok. Január 1-je óta már nem is élnek ezzel a kereset-kiegészítési lehetőséggel a kerületi vezetők.

A természetbeni juttatások lehetővé tételével azonban a törvénynek nem az volt a célja, hogy zsebpénzt kapjanak a helyi politikusok: az önkormányzati törvény szerint "a természetbeni juttatások elsődleges célja a képviselő munkájának a segítése, ezért kaphat utazási bérletet, tevékenységet segítő, információkat nyújtó folyóiratokat, közlönyöket. Biztosítható részére kedvezményes vagy térítésmentes étkezés az egész napos testületi ülés esetére."

A kerületben azonban arról határoztak 1998-ban és 2002-ben is az alakuló ülésen, hogy a természetbeni juttatást pénzben megváltják vezetőik esetében, így Geiger Ferenc tavalyi bruttó 440 ezer forintos fizetése mellé még 440 ezer forintot kapott. Összesen azonban - februárban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint - bruttó 1 millió 20 ezer forintot keresett havonta, mert még egy cég felügyelőbizottságában is tevékenykedett. Ez a rendeletben is szabályozott gyakorlat éveken keresztül zajlott, idén január 1-jéig, mert akkor törvényi változásokra hivatkozva ezt megszüntették.

Az alpolgármestereket is hasonlóan jutalmazták: a bruttó 300 ezer forintos alapilletményüket még 210 ezer forinttal fejelték meg havonta. Szrimácz Ferenc alpolgármester azt mondta, törvényesen, a jogszabályoknak megfelelően döntött a testület a díjazásukról. Arra a kérdésre, hogy előfordult-e, hogy a természetbeni juttatásokat igénybe vette és nem a pénzt választotta, lényegében nem válaszolt, csak annyit közölt, megadózta a pénzbeli juttatást is. Az [origo] felvetésére: nem tartja-e mohóságnak, hogy lényegében egy jogi kiskaput kihasználva jelentősen megemeltették saját fizetésüket, azt mondta, ez értelemzés kérdése, szerinte nem mohóság. Szrimácz ugyancsak úgy vélte, értelmezés kérdése, hogy a természetbeni juttatás állandó pénzbeli megváltása, kifizettetése a jogszabályok szellemével ellentétes-e.

Egy 2002-es képviselő-testületi ülésen Unyi János Antal képviselő felvetette, hogy a polgármester esetében havi 100 ezer, az alpolgármesterek esetében havi 50 ezer forintos természetbeni juttatást fizessenek. Unyi szerint ugyanis a végül elfogadott összeg éves szinten sokmilliós plusz kiadást jelent a kerületnek. A testület azonban 16 igen, 1 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta azt a több bizottság által is javasolt tervezetet, miszerint a polgármester havi alapilletménye 100 százalékát, az alpolgármesterek pedig alapilletményük 70 százalékát kapják meg természetbeni juttatás megváltásaként.

A helyi Fidesz elnöke, Kubatov Gábor egy korábbi sajtótájékoztatón azt állította, hogy szerinte - törvényi előírások szerint - nem is vehettek volna fel jogszerűen pénzt a természetbeni juttatásokat, a buszbérlet kivételével, így számításai szerint kamatokkal, be nem fizetett közterhekkel 80 milliós kárt okoztak a kerületnek. Homonnai Ildikó kerületi jegyző ugyanakkor nem találta jogszabályba ütközőnek a kifizetéseket és eddig a Fővárosi Közigazgatási Hivatal sem tett észrevételt az ügyben.

A kerületben a polgármestert és a két alpolgármestert is delegáló Soroksári Civil Szervezetek és Személyek Egyesülete- MSZP - SZDSZ helyi koalíció minősített többséggel rendelkezik.

Komáromi Gergely