Egymás orra alá dörgölik a 300 milliós számlát a pártok

Vágólapra másolva!
Mindegyik párt sokallja az EP-választás külföldi szavazások miatti költségét, de mindenki a másikat tartja felelősnek a 300 milliós kiadás miatt. Az SZDSZ szerint ők már tavaly ősszel szorgalmazták, hogy elektronikus úton is lehessen voksolni. Az ifjú szocialisták ezt most vetették fel, miután a kormány ezt javasolta. A Fidesz úgy véli, nekik is volt tavaly költségcsökkentő javaslatuk, amit a kormány nem fogadott el.
Vágólapra másolva!
120 ezerbe kerül minden külföldön leadott EP-voks/itthon/20040517120ezerbe.htmlSzavazógépek biztosítanák a külföldi voksolást/itthon/20040420szavazogepek.htmlBeigazolódott a választási csalás gyanúja/itthon/20040518nemvettek.html

A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) elnökségének keddi közleménye nevetségesnek és pazarlónak nevezte a június 13-i európai parlamenti választások során a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok külképviseleteken való szavazásának körülményeit. Egy külföldi voks ugyanis mintegy 120 ezer forintba kerül, összesen mintegy 300 millió forintba kerül a külföldi szavazás lebonyolítása.

Az ifjú szocialisták a költekezés miatt a Fideszt tették felelőssé. Zuschlag János MSZP-s képviselő, a Fibisz elnökségi tagja az [origo]-nak azt mondta, az MSZP már tavaly ősszel is az olcsóbb, hatékonyabb és biztonságosan működő informatikai rendszert szerette volna bevezetni, de a Fidesz ellenállása miatt akkor megbukott az elképzelés. Szerinte akkor kényszerpályán mozgott a kormány, mert a Fidesz csak a saját elképzeléseinek elfogadásával volt hajlandó megszavazni a kétharmados többséget igénylő törvényt az EP-választásról.

Zuschlag szerint a kormány mostani javaslata lehetőséget teremt arra, hogy beszerezzék a külföldi szavazásokhoz szükséges informatikai rendszert. Zuschlag elismerte, hogy nagyobb, többmilliárdos, viszont csak egyszeri kiadást jelentene az elektronikus távszavazás bevezetése. Szerinte ez néhány év alatt megtérülne, mert már az időközi választásokon is használni lehetne a rendszert.

A szocialisták mellett a Szabad Demokraták Szövetsége is a közpénzek értelmetlen elherdálásának tartja a jelenlegi, 300 millió forintba kerülő megoldást. Az SZDSZ közleménye szerint a kezdetektől ellenezte a szavazatszámlálók kötelező kiküldését, ezért nem is delegál senkit a külföldi választásokra. Az SZDSZ az internetes szavazás bevezetését támogatta és támogatja most is. Az SZDSZ álláspontja szerint, ha a pártok azt akarják, képviselőik jelen legyenek a külföldi szavazáskor, vállalják ennek költségeit, ne hárítsák azt át az adófizető polgárokra. Az SZDSZ szerint a Fidesz, az MSZP és az MDF felelőssége a költekezés.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint viszont a kormány előterjesztésére a parlament szavazta meg tavaly a jelenlegi megoldást. Azt elismerte a szóvivő, hogy valóban sokba kerül a jelenlegi rendszer, de hozzátette azt is: ha felelőst keresünk, ugyanúgy felelősek a szocialisták is, mint a Fidesz.

A Fidesznek ugyanis voltak javaslatai tavaly ősszel az EP-választásról szóló törvényt előkészítő négypárti egyeztetéseken - mondta Halász. E szerint nagyobb városokban, mintegy 10 külképviseleten lehetett volna szavazni. Ez a megoldás sokkal olcsóbb lett volna, de a kormányoldal nem fogadta el.

Az elektronikus szavazással kapcsolatban Halász azt mondta, az USA több tagállamában végeztek felméréseket, de nem találták biztonságosnak. Emellett azért sem lenne helyénvaló a bevezetése, mert tízszer többe - mintegy 3 milliárdba - kerülne az ehhez szükséges új gépek beszerzése, mint a jelenlegi megoldás, ami 300 millió forintba kerül.