Emberölés a vád a Simont halálra verők ellen

Vágólapra másolva!
Halált okozó testi sértésről emberölésre súlyosbította a Simon Tibor halálra verésével vádolt négy ember elleni vádat az ügyész szerdán. Az ügyész szerint az egykori válogatott futballista fejét ért bántalmazások mindenképpen halálához vezettek volna, így álláspontja szerint nem bízhattak abban támadói, hogy nem hal bele sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A Simon-ügy valamennyi vádlottja esetében társtettesként elkövetett emberölés bűntettére módosította a vádat a per szerdai tárgyalásán az ügyész. A Fővárosi Bíróságon folyó perben a vádhatóság szakértők és tanúk meghallgatása után döntött az eredetileg halált okozó testi sértés vádjának megváltoztatása mellett mind a négy vádlott esetében.

Az ügyész kifejtette: döntését arra figyelemmel hozta meg, hogy a volt futballista fejét ért bántalmazások miatt kialakult agyzúzódásos koponyasérülés elkerülhetetlenül vezetett Simon Tibor halálához. Ezért a vádlottak nem bízhattak abban, hogy a bántalmazás nyomán nem következik be a halál.

Az ügyész módosította a tényállást is. Eszerint a szórakozóhelyen nem volt verekedés, csak szóváltás alakult ki az elsőrendű vádlott és Simon Tibor között. Az elsőrendű vádlott egyszer megütötte a sportolót, aki ettől elesett. Ezután Simon Tibor elhagyta a szórakozóhelyet, és az elsőrendű vádlott szaladt utána először, majd a másik három vádlott is üldözőbe vette Simont. A vád szerint az elsőrendű vádlott kezdte a bántalmazást, és később csatlakoztak hozzá a többiek. A fejre irányult rúgásoktól a sportoló elesett, "magatehetetlenül, eszméletlenül" feküdt a földön.

A vád- és tényállás módosítása miatt a bíróság június 14-ére elnapolta a tárgyalást, hogy a védők felkészülhessenek a megváltozott vádra. Akkor még egy tanút meghallgat a bíróság, és a perbeszédeket követően várhatóan a következő tárgyaláson, június 16-án hirdet ítéletet elsőfokon a Fővárosi Bíróság.

A bíróság meghallgatta az ügyben eddigi kirendelt összesen három orvos szakértőt. Azért vált szükségessé ennyi orvos szakértő kirendelése, mert szakvéleményeik között ellentmondás mutatkozott abban a tekintetben, hogy a volt válogatott ferencvárosi futballista egy súlyos erőbehatástól szenvedett-e halálos sérüléseket, vagy több ilyen is érte.

Horváth János szakértő közölte: feladata az volt, hogy a korábban eljárt két szakértő nyilatkozatai közötti "vélt ellentmondást" feloldja. Mint mondta, elemzése szerint a két szakértői vélemény között "nincs alapvető szakmai ellentmondás". Szerinte a leginkább valószínű, hogy két különböző erőbehatás, azaz egy rúgás és egy ökölütés okozhatta a sérüléseket.

A Ferencváros egykori válogatott futballistája, később pedig a Sopron szakvezetője a fővárosi Café Allure nevű szórakozóhely előtt 2002. április 21-én történt bántalmazás után két nappal halt meg.