[origo] itthon

100
90

Milliárdos megbízás egy pécsi MSZP-s képviselő cégének

[origo]|2004. 06. 01., 12:02|Utolsó módosítás:2004. 06. 01., 12:39|

Két önkormányzati pályázaton is sikerrel szerepelt az MSZP-s vezetésű Pécsen egy helyi szocialista képviselő közétkeztetéssel foglalkozó cége. A politikus az [origo]-nak elismerte, hogy milliárdos nagyságrendű megbízásról van szó, de emlékeztetett arra is, hogy cége már több mint tíz éve lát el hasonló feladatot

A pécsi önkormányzat a közelmúltban pályázatokat írt ki közétkeztetésekre az időseket ellátó szociális intézményekben és az iskolákban. Az MSZP-s vezetésű város két pályázatán is sikerrel szerepelt egy helyi szocialista képviselő, Hering Gyula 90 százalékos tulajdonában álló cég, a Környezetvédő Kft - derül ki a Dunántúli Napló című helyi lap cikkéből. A képviselő az [origo]-nak megerősítette az újság információját.

Fotó: MTI

Iskolákban is étkeztet a cég

Hering közlése szerint a szociális intézmények esetében öt évre, az iskolák esetében hét évre szóló megbízást kaptak. A képviselő emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy csak olyan feladatokra pályáztak, amelyeket korábban is elláttak. Hozzátette: a szociális intézmények esetében egy olyan megbízást nyertek el, amelyre más nem is pályázott, az iskoláknál pedig rajtuk kívül több más céggel is szerződést kötött az önkormányzat.

Az ügyről beszámoló Dunántúli Napló szerint a képviselő cége összesen 2,5 milliárdos megbízást nyert el a két pályázaton. Hering Gyula az [origo]-nak elismerte, hogy nagyjából ilyen nagyságrendről van szó, de szerinte nem lehet évekre előre pontosan kiszámolni az összeget, mert sok múlik például a nyersanyagok árának változásától.

Megkerestük a pécsi polgármesteri hivatalt is, ahol közölték, hogy kizárólag Toller László polgármester nyilatkozhat az ügyben, őt azonban egyelőre nem sikerült elérnünk.

A képviselő állítása szerint a Környezetvédő Kft. és elődjei szociális intézményekben 12 éve, iskolákban pedig 9 éve foglalkozik étkeztetéssel. Hering Gyula egészen tavaly májusig volt ügyvezetője a cégnek, amikor azonban egy időközi választáson képviselőnek választották, lemondott erről a posztjáról, tulajdonrésze viszont ettől függetlenül megmaradt.

[origo]

Címlapsztori»

Forrás: MTI/Beliczay László Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
70
Electrolux EAO 3450 AAX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
77.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10