Szemétre épült parkban nyílt meg a föld Kőbányán

Háztartási hulladékra épült az a kőbányai park, ahol egy kutyáját sétáltató férfi alatt hétfő este beszakadt a talaj. A férfi nyolc métert zuhant, és a helyszínen életét vesztette. Korábban már voltak kisebb omlások az egykor szocialista beruházásként, szovjet segítséggel kialakított parkban, de azok nem jártak a mostanihoz hasonló balesettel.

A Fővárosi Tűzoltóság hétfő este fél kilenc után öt perccel riasztást kapott Kőbányáról. Az Óhegy parkba hívták őket, ahol egy 62 éves férfi alatt  beszakadt a föld. A tűzoltóság szóvivője az [origo]-nak elmondta: egy nagyjából 85 centiméter átmérőjű lyuk keletkezett, a férfi - aki épp kutyáját sétáltatta egy nő társaságában - azon keresztül zuhant egy nyolc méter mélyen lévő üregbe.

Fotó: Fábián Évi
Körbekerítették a lyukat

A terep biztosítása után két tűzoltó légzőkészülékben ereszkedett le a férfihoz, akit gerincágyon hoztak a felszínre. Addigra azonban már halott volt, nem tudtak rajta segíteni. A férfit kísérő asszonynak és a kutyának - fizikailag - semmi baja nem esett.

A baleset a park egy kisebb medencéhez hasonlító, katlanszerű részén történt. Ezt a környéket kedd reggelre lezárták, körbekerítették műanyag szalaggal, a fákra pedig figyelmeztető feliratokat ragasztottak. Arra biztonsági emberek vigyáznak, hogy senki ne mehessen a katlan területére.

A kerületi polgármester szakemberekkel együtt már járt a helyszínen, és - az önkormányzat közleménye szerint - megtették a szükséges intézkedéseket. A polgármesteri hivatal munkatársa, Szarvasi Ákos az [origo]-nak elmondta, hogy elsőként be fogják tömni az üreget, ahova a szerencsétlenül járt férfi zuhant, majd pedig átvizsgálják az egész parkot. A munkát - amelynek költségei várhatóan elérik a 10 millió forintot - már kedd reggel megkezdték.

A földomlás okait tovább vizsgálják, de az önkormányzat szakemberei elsőre azt feltételezik, hogy az utóbbi napok nagy esőzései miatt következett be a baleset. A környék üregeit ugyanis korábban többek között háztartási hulladékkal töltötték fel, ami aztán az évek során elbomlott, és így meglazult a talaj szerkezete. Az eső közben alámosta a földréteget, ami elvékonyodott, és hétfő este végül be is szakadt a kutyát sétáltató férfi alatt.

Fotó: Fábián Évi
Tilos belépni a területre

Az önkormányzat emlékeztetett arra is, hogy a környéken egy több mint 30 kilométer hosszú pincerendszer húzódik, amelyet azonban folyamatosan ellenőriznek és karbantartanak. A tűzoltóság szóvivője sem emlékszik arra, hogy korábban hasonló baleset történt volna. Legfeljebb a pincrendszer szellőzőjárataiba, függőleges kürtőibe esett embereket kellett kimenteniük, de olyan még nem fordult elő, hogy egy föld alatti üregbe esett volna bele valaki.

Az [origo]-nak ugyanakkor a helyszínen több környékbeli lakos is elmondta, hogy korábban már kétszer is előfordult omlás a parkban, igaz, azok egyike sem járt balesettel. Szarvasi Ákos megerősítette ezt, elmondása szerint ugyanakkor a két évvel ezelőtti eset teljesen más volt, akkor egy présház pincéje omlott be. Nagyjából tíz éve történt egy a mostanihoz hasonló omlás, akkor azonban jóval kisebb üreg felett szakadt be a talaj, mint most.

Két idősebb helyi férfi szavaiból kiderül az is, hogy maga a park a szocialista korszak terméke volt. A háború után még egy nagy üreg volt a helyén, amelyet aztán építési törmelékkel, majd - a már említett módon - háztartási hulladékkal töltöttek fel. Ezután földet hordtak rá, amit a szovjetektől kapott gépekkel simítottak el. Baráti szocialista országokból hozták a fákat is, amelyeket aztán a kőbányai lakosok társadalmi munkában ültettek el. A két férfi elmondása szerint a parkot végül a hetvenes évek végén, nagy honvédségi ünnepség keretében nyitották meg, amelyen még Czinege Lajos akkori honvédelmi miniszter is részt vett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK