Szakértők szerint mégsem drogozott a zászlóégető

Vágólapra másolva!
A szakértők továbbra sem értenek egyet abban, hogy tudatmódosító szer hatása alatt cselekedett-e M. Giorgio Richard, aki a Tilos Rádió előtt január 11-én tartott tüntetésen részt vett egy izraeli zászló elégetésében. Az újabb orvos szakértő szerint M. Giorgio Richard viselkedése nem utalt kábítószer-fogyasztásra.
Vágólapra másolva!

Újabb toxikológus meghallgatásával folytatódott a Tilos Rádió előtt történt izraeli zászlóégetéssel kapcsolatos per tárgyalása. A vádlott, M. Giorgio Richard ugyanis arra hivatkozott, hogy egy cukorka miatt került beszámíthatlan állapotba. Zacher Gábor toxikológus kirendelésére azért volt szükség, mert Funk Sándor, a védelem indítványára kirendelt eseti szakértő több ponton is az igazságügyi orvos szakértő megállapításainak ellentmondó szakvéleményt fogalmazott meg abban a kérdésben, tudatmódosító szer hatása alatt cselekedett-e M. Giorgio Richard.

Zacher Gábor orvos-toxikológus véleménye szerint a videofelvételeken nem látott olyan magatartást M. Giorgio Richard részéről, amely amfetaminszármazékok használatára utalt volna. Mint mondta, a vádlott részben nyugodtan viselkedett, részben ugyanúgy, mint a többiek, és sehol nem látott olyat, hogy összezavartan, extázisban vagy extatikus állapotban lett volna. Véleménye szerint a kábítószer-fogyasztás ellen szól, hogy a tüntetés során M. Giorgio Richard a Tilos Rádió épülete köré von kordonhoz ment, beszélgetett a rendezővel, majd visszament a helyére. "Aki kábítószer hatása alatt áll, az így nem meggyőzhető" - jelentette ki a szakértő.

Funk Sándor korábbi véleményét megváltoztatva a per április 26-ai tárgyalásán nem zárta ki, hogy szer hatása alatt cselekedett volna a vádlott, megemlítette az amfetamint és az extasyt, illetve egy antidepresszáns szert, ami okozhatta a vádlott tudatmódosulását. Erről az antidepresszáns szerről Zacher Gábor elmondta, hogy azt csak narancsos ízben forgalmazzák, és a tüntetés idején még nem volt forgalomban. A szakértő részben a tünetek, részben az alak miatt kizárta az egyéb kábítószereket, és hangsúlyozta: a vádlott által leírt tünetek nem felelnek meg az amfetaminfogyasztásnak. Példaként hozta a vádlott hiányzó izomlázát, a normálisnak tekinthető hőmérsékletét és azt, hogy a szer, az amfetamin fogyasztása után alvási képtelenségnek kell beállnia, ellenben a vádlott saját elmondása szerint is aludt. A bíróság kérdésére, hogy életszerű volt-e a beszámoló, azt mondta, az interneten elég sok ismeret szerezhető a témáról, de a korrekt reprodukálás elég nehéz feladat.

A bíróság ismét meghallgatta Funk Sándort, aki továbbra sem tudta kizárni a szer hatását. A toxikológus szakértő kételyét fejezte ki a vádlott hazajutásával kapcsolatban. Mint mondta, a vádlott 12-13 kilométerre lakik a tüntetés színhelyétől, "ide tiszta állapotban, futva haza lehet jutni, de betépve gyakorlatilag lehetetlenség".

M. Giorgo Richard a bíróság előtt beszámolt arról, hogy áprilisban magas láza volt, és a Hepatitis B oltás után kialakult lázát összefüggésbe hozta a drogfogyasztás esetleges következményével. A szakértők egyetértettek abban, hogy nem lehet a korábbi drogfogyasztás következménye az oltás után kialakult láz, mert a drog addigra ki kellett, hogy ürüljön a szervezetéből. M. Giorgio Richard kérdésére, hogy akkor miért emlékszik a zászló tüzére hatalmasként és miért óceán jellegű az embertömeg emlékeiben, Zacher Gábor azt válaszolta, természetes, hogy a vádlott rémálmában előjön az egész ügy okozója, a tűz kinagyított formában, óriássá duzzadva.

A bíróság megnézte azt a hat filmből összevágott videofevételt, amelyen M. Giorgio Richard volt látható, amint a tüntetésen részt vett. M. Giorgio Richard szerint a felvételek azt bizonyítják, hogy nem skandáltak zsidóellenes jelszavakat a tüntetésen, és azt, hogy őt oldalról lökték volna be a zászlóhoz, amelyet ő megfogott és segédkezett elégetésében.