Csendben gyászolnak az iraki magyarok

Belehalt sérüléseibe egy Irakban szolgáló magyar katona csütörtökön. A katona zászlóalja vizet szállított, mikor robbanás történt mellettük, az al-hillai magyar bázistól mintegy 70 kilométerre, helyi idő szerint fél tíz után nem sokkal. A 27 éves áldozat golyóálló mellényt viselt, a találat azonban az oldalát érte, és olyan súlyos tüdősérülést szenvedett, hogy már nem tudtak segíteni rajta. A detonáció következtében egy másik katona is megsérült. Az iraki magyar csapatot megdöbbentette az időzített támadás. A parancsnokuk elmondta: a robbanószerkezet álcázva volt, akkor aktiválták, amikor mellé értek.

Belehalt sérüléseibe egy szerződéses szakaszvezető, aki életveszélyesen megsebesült Irakban, amikor a Magyar Honvédség szállító zászlóaljának ivóvizet szállító oszlopa mellett csütörtökön iraki idő szerint fél tízkor robbanás történt - erősítették meg az [origo]-nak a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán. Egy másik szerződéses szakaszvezető üvegszilánkoktól szenvedett könnyebb sérüléseket.

A HM által közzétett adatok szerint az elhunyt katonát Nagy Richárdnak hívták. 1997-ben kezdte meg sorkatonai szolgálatát, és 2002 márciusában csatlakozott szerződéses katonaként 1. Könnyű Vegyes Ezredhez. Irakban idén januárban jelentkezett, szolgálatát február 23-án kezdte meg az arabországban.

A robbanás al-Hillától mintegy 70 kilométerre északkeletre történt. A 47 fős magyar konvoj az ukrán katonák bázisára szállított vizet. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a 27 éves szakaszvezető beosztásban dolgozó szerződéses katona golyóálló mellényt viselt, mivel azonban a repeszek a védőfelszerelés oldalát érték, a mellény nem nyújtott védelmet számára a detonációtól. A robbanás a jármű oldalát is átszakította - mondta a miniszter. A magyar katona halálát súlyos tüdősérülés okozta. A Magyar Honvédség hősi halottnak nyilvánította az áldozatot.

A robbanás körülményei egyelőre nem tisztázottak. A tájékoztatón jelen volt Szenes Zoltán vezérkari főnök, aki újságíróknak annyit elmondott, hogy vélhetően nem volt nagyerejű robbanás, mert akkor nagyobb károk keletkeztek volna. A vezérkari főnök emlékeztetett arra, hogy a magyar katonának is repesz okozta a halálos sérülést. Pénteken vizsgálóbizottság utazik a helyszínre, hogy a nemzetközi törzshöz csatlakozva kivizsgálják a haláleset körülményeit.

A minisztérium közleménye szerint a sérülteket a helyszínen a konvoj egészségügyi személyzete ellátta, ezt követően az amerikai egészségügyi szolgálat helikopterrel a bagdadi tábori kórházba szállította őket. A HM szerint az életveszélyes sérülést szenvedett szakaszvezető a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás ellenére életét vesztette.

A konvoj többi tagja fegyelmezetten végrehajtotta a helyszín biztosítását, majd a sérültek elszállítása után az oszlop folytatta útját a koalíciós erők kijelölt bázisára - írja a minisztérium. A katonák várhatóan az esti órákban térnek vissza az al-hillai bázisra.

Az áldozat és a sérült családtagjait értesítik. A tárca tájékoztatása szerint a honvédelmi miniszter gyorssegélyben részesíti az elhunyt családját, valamint gondoskodik az elhunyt hazaszállításáról és katonai tiszteletadással történő temetéséről. Annyit tudni, hogy a holttestet először Németországba szállítják, és onnan hozzák majd haza. Juhász a tájékoztatón külön megkérte a sajtót arra, hogy senki ne sértse meg az elhunyt katona kegyeleti jogait.

A miniszter az esetről tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy egyelőre maradnak a magyar katonák Irakban. A honvédség most gyászol, amíg az Országgyűlés máshogy nem dönt, addig a magyar katonák ellátják iraki feladataikat - mondta.

Az [origo] megpróbálta elérni a Magyar Honvédség iraki misszióját telefonon, azonban a budapesti katonai telefonközpontban azt mondták, hogy felsőbb utasításra a honvédség kommunikációs igazgatóságának munkatársain kívül mást nem kapcsolhatnak az Irakban szolgálatot teljesítőkhöz. A csütörtöki iraki események miatt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elhalasztotta finnországi látogatását.

A délután folyamán Makai István alezredes, az iraki magyar kontingens parancsnoka videotelefonon jelentett a történtekről Juhász Ferencnek. Elmondta: a magyar csapatból megdöbbenést váltott ki a támadás, csendben gyászolnak, próbálják feldolgozni a történteket. Hozzátette: rendezni fogják soraikat és folytatják a munkát. A holnapra tervezett szállítási feladatot azonban törölték.

Az alezredes elmondta azt is, hogy a robbanószerkezet álcázva volt, nem lehetett észrevenni. Időzített támadás volt, akkor robbantottak a tettesek, amikor a robbanószerkezet mellé értek.

Juhász elmondta: a tervek szerint vasárnapról hétfőre virradóra hozzák haza a holttestet. A családnak holnap 400 ezer forintos gyorssegélyt adnak. A miniszter elmondta: a halottnak nem volt házastársa vagy gyermeke, az édesanyjával élt. Juhász eredetileg a jövő héten Irakba utazott volna, de Bagdadból jelezték, hogy a biztonsági helyzet ezt nem engedi.

Keleti György, a bizottság szocialista elnöke jövő hét keddre összehívja az Országgyűlés honvédelmi bizottságának rendkívüli ülését. Az ülés időpontját az indokolja, hogy addigra már visszatér Irakból az a vizsgálóbizottság, amely Juhász Ferenc honvédelmi miniszter megbízásából pénteken indul Irakba a robbanás körülményeinek tisztázására - mondta a politikus. Hozzátette: a honvédelmi bizottságnak azt javasolja, hogy hallgassa meg a bizottság beszámolóját a merénylet pontos körülményeiről. Napirendi pontként azt is javasolja - mondta Keleti -, hogy a bizottság hallgasson meg tájékoztatót arról, "van-e mód az iraki szállítókontingens katonái biztonságának erősítésére, a kockázatok csökkentésére, különös tekintettel a szállítás ideje alatt".

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK