Medián: riasztotta az embereket az MSZP kampánya

Vágólapra másolva!
Az MSZP vártnál rosszabb szereplése az európai parlamenti választáson összefügghet azzal, hogy a különböző pártállású szavazók közül épp a szocialisták szimpatizánsainak tetszett a legkevésbé pártjuk kampánya. Sokan közülük talán éppen ezért nem mentek el szavazni - derül ki az [origo], a TV2 és a Klubrádió megbízásából készített Medián-elemzésből.
Vágólapra másolva!

A Medián az európai parlamenti választás előtti napokban készült felmérésében azt is megkérdezte az emberektől, hogy melyik párt fizetett hirdetéseivel találkoztak és azok tetszettek-e nekik vagy sem. A választás iránti szerény érdeklődés tükrében nem lehet meglepő, hogy mind a négy parlamenti párt kampányáról többen mondtak negatív véleményt, mint pozitívat. Ám míg a Fidesz esetében alig volt különbség a kétfajta vélemény között, addig az MSZP kampánya kétszer annyi emberből váltott ki ellenérzéseket, mint ahánynak tetszett.

Forrás: [origo]
A pártok fizetett hirdetéseinek megítélése a teljes népességben (százalék)

Persze egy párt kampányának elsősorban azoknak kell tetszenie, akiknek valójában szól. Az MSZP a hirdetéseivel kifejezetten a saját szavazóinak próbált üzenni, a négy parlamenti párt szavazói közül azonban épp a szocialisták szimpatizánsainak tetszett a legkevésbé pártjuk kampánya. Ráadásul az MSZP szavazótáborán belül minél inkább iskolázott valaki, annál kevésbé tetszett neki a párt kampánya (például az MSZP-vel szimpatizáló diplomások 43 százalékának tetszettek, 30 százalékának nem tetszettek a párt fizetett hirdetései, ami sokkal rosszabb arány, mint amit a párt kampánya az alacsonyabb iskolai végzettségű MSZP-szavazók körében elért). Márpedig egy ilyen alacsony választási részvétel esetén különösen sokat nyom a latba a magasabb iskolai végzettségű szavazók véleménye, hiszen közülük rendszerint sokkal többen mennek el szavazni, mint az alacsonyabb végzettségűek közül.

Forrás: [origo]
Az egyes pártok szimpatizánsainak véleménye saját pártjuk fizetett hirdetéseiről (százalék)

A választás előtti napokban készült felmérés tanúsága szerint a szocialisták kampánya éppen ebben a körben váltotta ki a legtöbb ellenérzést, így könnyen lehet, hogy közülük sokan annak ellenére sem mentek el szavazni, hogy a választás előtti napokban ezt még biztosra mondták a Medián kérdezőbiztosainak.