A Fidesz a K and H-nyomozás pártatlanságáért aggódik

Vágólapra másolva!
A miniszterelnökhöz intéz hétfőn interpellációt Répássy Róbert és Demeter Ervin a K and H-ügyben. A fideszes képviselők azt tudakolják, hogy biztosítható-e a K and H-ügy nyomozásának pártatlansága.
Vágólapra másolva!

Az MSZP "közvetlen közelébe ért" K and H-ügy Kerék Csabának, a Britton cégcsoport magyarországi képviselőjének letartóztatásával, illetve Kulcsár Attila vallomásaival lendületet vett - mondta Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus közölte, hogy hétfőn Demeter Ervin képviselőtársával interpellációt intéznek Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, a nyomozás pártatlanságának biztosítását tudakolva.

Elmondta, hogy közlendőjük egyik címzettje Lamperth Mónika belügyminiszter, akinek férje, Jegesy András, a Britton Kft. Jászai Mari téri székházában bérelt ügyvédi irodát, ugyanabban az épületben, ahol magának Kulcsár Attilának is panorámás lakása volt. A politikus szerint a kormányfőtől tavaly szeptemberi kijelentését kívánják interpellációjukban számon kérni, amely szerint "a nyomozás során ne legyenek tekintettel az érintettek politikai, társadalmi helyzetére, kapcsolataira."