Szimbolikus halállal tüntettek a háború ellen

Vágólapra másolva!
A Humanista Mozgalom és az Ahimsa Csoport mintegy harminc aktivistája vonult szombaton az amerikai nagykövetségtől a Parlament elé, így tiltakozva az iraki háború ellen. Az aktivisták az iraki háború áldozataira emlékezve az Országgyűlés előtti füves területen szimbolikusan meghaltak.
Vágólapra másolva!

Az Irakban szolgáló magyar katonák hazahívása érdekében tartott demonstrációt a Humanista Mozgalom és az Ahimsa Csoport szombat délután az amerikai nagykövetség, valamint a Parlament épülete előtt. A mintegy harminc aktivista vörös festékkel összekent fehér pólóban feküdt a földre a háború halálos áldozatait szimbolizálva.

A demonstrálók "Háborúból nem lesz béke", valamint "Aktíverőszakmentesség" feliratú transzparensekkel vonultak az amerikai nagykövetségtől a Parlament előtti füves részre, ahol "szimbolikusan meghaltak", emléket állítva az iraki háború áldozatainak, köztük a Hillában csütörtökön meghalt magyar katonának. Az Ahimsa Csoport egyik tagja a Parlament előtt azt mondta: a jövő héten Amerikába látogató Medgyessy Péter miniszterelnöktől azt kérik, a magyarok valódi álláspontját képviselje a tárgyalásokon, vagyis lépjen fel az iraki háború ellen.

A tiltakozásban részt vevő Ahimsa Csoport tagjai voltak azok, akik április 19-én, "Ki Irakból" feliratú cédulákat dobtak a Parlament karzatáról a képviselők közé.