Öntudatosan választanak gyógyszert a betegek

Vágólapra másolva!
Jogomban áll tudni, hogy milyen gyógyszerek állnak rendelkezésre - állítja az orvosi kezelésre járók harmada a Gfk Piackutató Intézet felmérése szerint. A lakosság további 9 százaléka - főleg az idősek - pedig a kedvezőbb ár miatt kérdezi meg orvosát arról, hogy milyen gyógyszerekkel kezelhető. Bár a felmérés szerint a betegek öntudatosan választanak kezelési módot, az orvosok többsége csak egy kezelési lehetőséget említ.
Vágólapra másolva!

Az orvosok 72 százaléka csak egyféle gyógyszert ajánl betegeinek a kezelések során még akkor is, ha lenne más megoldás is - állítják a betegek a Gfk Piackutató Intézet tavasszal készült felmérése szerint. A betegek mindössze 28 százalékának volt olyan tapasztalata, hogy orvosa több gyógymódot ajánlott, amelyek közül ő választhatta ki a számára legmegfelelőbbet. A budapestiek valamivel gyakrabban (33 százalék) kapnak tájékoztatást a lehetséges terápiákról, mint a vidékiek (27 százalék).

A megkérdezettek harmada mondta azt, hogy jogában áll tudni, milyen gyógyszerek állnak rendelkezésére a kezelésekhez. További 9 százalékuk pedig az ár miatt érdeklődik az összes gyógymód iránt, hogy a számára legkedvezőbbet választhassa ki. A válaszadók harmada azért nem ígényel tájékoztatást a felhasználható gyógyszerekről, mert megbízik orvosában, aki - mint mondták - úgyis tudja, mi a legjobb. 14 százalékuk pedig egyszerűen azért nem kér tájékoztatást, mert úgy érzi, úgysem tudná eldönteni, hogy melyik készítmény jobb.

A legöntudatosabbak a 20-49 éves korosztály tagjai. Az ennél fiatalabbak vagy idősebbek általában úgy érzik, nem tudnának választani a kezelési lehetőségek közül. Az idősebbek körében ugyanakkor kiemelkedő szerepet játszik a terápia kiválasztásában a készítmények ára. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők a kutatás szerint nagyobb arányban igénylik orvosuk tájékoztatását. A terápiák kiválasztásában a férfiak kevéssel tudatosabbnak tűnnek a nőknél: míg a nőknek alig több mint negyede beszéli meg az orvossal a kínálkozó lehetőségeket, addig a férfiaknál ez az arány 31 százalék.