[origo] itthon

100
90

Enyhítették a magzatelhajtó nőgyógyász büntetését

MTI|2004. 06. 29., 12:57|Utolsó módosítás:2004. 06. 29., 13:20|

Jogerős ítéletében enyhítette a bíróság a súlyos szabálytalanságokkal vádolt szegedi nőgyógyászra első fokon kiszabott büntetést, aki így végül három helyett kétévnyi börtönbüntetést kapott. A vád szerint az orvos még 2000-ben tiltott módon végzett el három nőnél négy alkalommal magzatelhajtást, aminek következtében az asszonyok kórházi és pszichiátriai kezelésre szorultak.

Háromról két évre enyhítette a Csongrád Megyei Bíróság kedden egy szegedi szülész-nőgyógyásznak a magzatelhajtás és más bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetését. A vádlott nem jelent meg a határozat kihirdetésén, a távollétében hozott ítélet jogerős. A bíróság Tóth Tiborné vezette bírói tanácsa a foglalkozástól való eltiltás első fokon kiszabott öt évét azonban helybenhagyta.

Az indoklásban a tanácsvezető bíró elmondta, hogy a megyei bíróság enyhítő körülményként értékelte az elkövetés óta eltelt négy évet, az elsőfokú ítéletet pedig aránytalanul súlyosnak tartotta.

A Szegedi Városi Bíróság a múlt év decemberében bűnösnek mondta ki Zalányi Sámuelt folytatólagosan elkövetett - a páciens beleegyezése nélkül végrehajtott - magzatelhajtás és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettében. A bíróság bűnösnek találta az orvost súlyos testi sértés bűntettében is.

A vád szerint még 2000-ben az orvos magánrendelőjében tiltott módon végzett el három nőnél négy alkalommal magzatelhajtást, aminek következtében az asszonyok kórházi és pszichiátriai kezelésre szorultak. Magyarországon erre a célra nem engedélyezett, nem elfogadott és nem igazolt hatású gyógyszerrel akarta Zalányi Sámuel meddővé tenni pácienseit, azonban a nők teherbe estek - állapította meg a bíróság.

Az eljárás adatai szerint az orvos nem közölte mindegyik betegével a terhességüket, így tudtuk és beleegyezésük nélkül idézte elő náluk a vetélést valamilyen gyógyszerrel. A vádhatóság álláspontja szerint Zalányi Sámuel többszörösen szándékosan megszegte a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, a foglalkozási és etikai szabályokat, és megtévesztette pácienseit.

A beavatkozások következtében közvetlen veszélybe került az érintett nők egészsége, testi épsége. Az abortusz utáni, nyolc napon túl gyógyult szövődményeket súlyos testi sértésnek minősítette a bíróság.

(MTI)

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »