Sírkőhöz is vennék a metrómegállók márványlapjait

Bárki hazavihet egy darabot a Blaha Lujza téri vagy a Pillangó utcai metrómegállóból, de akár egész lakását is burkolhatja az egykori megállók elemeivel. A BKV Rt. ugyanis a 2-es metró felújítása kapcsán kiárusítja azokat a burkolóelemeket, melyek idáig a metró megállóit borították. Bár a BKV rossz anyagi helyzetben van, a kiárusítást a gazdasági vezérigazgató-helyettes szerint nem ez, hanem a társaság "gondossága" indokolja. Az [origo] által megkérdezett BKV dolgozók a konyhájukban és a sírjukon egyaránt el tudják képzelni a metróból kiselejtezett márványt.

 

Fotó: MTI

Kiárusítja a BKV Rt. a 2-es metró felújítása során kiselejtezésre kerülő burkoló- és járólapokat. Az érdeklődők vásárolhatnak 70-szer 70 centis carrarai márványlapokat, mészkő burkolólapokat, fekete- és szürkegránit járólapokat, melyek a Blaha Lujza téri vagy a Moszkva téri metrómegálló díszei voltak. A BKV arra is ügyel, hogy a dolgozói semmiképpen ne részesüljenek igazságtalan előnyben a "civil" vevőkhöz képest, így ők csak a maradékból válogathatnak, azokból az elemekből, melyeket senki nem akar megvásárolni. Nem ez az első alkalom, hogy a rossz anyagi helyzetben lévő társaság kiselejtezett dolgainak eladásával próbál pénzhez jutni. Korábban eladásra kínáltak már síncsavar-behajtó kisgépeket, targoncákat, felsővezeték-szerelő gépkocsikat, sőt megpróbálták kiárusítani üzemképtelen fúrógépeiket, hegesztő pajzsaikat és sarokcsiszolóikat is.

Szentgyörgyi Tamás, a részvénytársaság gazdasági vezérigazgató-helyettese az [origo]-nak elmondta, hogy a kiárusításra kerülő burkolólapok a boltokban "nagyon komoly értéket képviselnek", hiszen márvány és gránit lapokról van szó. Egyelőre nem döntötték el, hogy mi mennyibe fog kerülni, először inkább megkérdezik a vevő-jelölteket, hogy mennyit adnának az egykori megállórészekért. "Börzeszerűen fog működni a dolog"- mondja. A gazdasági vezérigazgató-helyettes szerint sokan érdeklődnek, vállalkozók, alapítványok és a társaság dolgozói is. "Sokuknak van kertes háza, építkeznek, ott szeretnék felhasználni az elemeket"- állítja Szentgyörgyi Tamás. Bár a BKV Rt. rossz anyagi helyzetben van, a kiárusítást a vezérigazgató-helyettes szerint nem ez, hanem a "gondosság" indokolja. A felújítás ugyanis együtt jár egy hatalmas volumenű selejtezéssel, és a részvénytársaság vezetése szerint hiba lenne mindent kidobni. Azokból az elemekből, amiket nem tudnak eladni, úgyis építési hulladék lesz.

Az [origo] által megkérdezett BKV dolgozók nem hallottak a metrómegállók kiárusításáról. Többségük szkeptikusan fogadta a vásárlási lehetőséget. Különösen a férfiak találtak kifogásolnivalót az árukészletben. "Azokat a lapokat még le kell csiszolni, sok munka lesz vele" - állították. Volt, aki szerint az építkezőknek talán jól jöhet ez a lehetőség, de a társaság dolgozói közül nem sokan húznak fel mostanában többszintes családi házat. A női dolgozók közül viszont néhányan szívesen látnák a Blaha Lujza téri metrómegálló márványborítását a konyhájukban. Abban egyetértettek, hogy valószínűleg minden el fog fogyni, mert ahogy fogalmaztak, ami olcsó, arra itt mindig akad vevő. Egy forgalmi ügyeletes nő még a sírkövét is el tudná képzelni a metrómegálló márványából.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK