Egymilliárdnyi állami hangszert használnak a zenészek

Vágólapra másolva!
Jelenleg 32 darab, összesen több mint egymilliárd forint értékű mesterhangszer van a magyar állam tulajdonában. Ezeket neves művészek használhatják, de bármikor visszakérhetők. Nemrégiben valaki azért tett panaszt, mert úgy tudta, hogy Edvin Marton az államtól kapott Stradivari-hegedűn játszik, ezt azonban cáfolták - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Nemrég a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma felháborodott levelet kapott, amelyben egy állampolgár érdeklődött: hogyan lehetséges, hogy a populáris műfajban tevékenykedő Edvin Marton az államtól kapott Stradivari-hegedűn játszik. Gerenday Ágnes, a művészeti főosztály főtanácsosa szerint erről szó sincs: Edvin Marton (eredeti nevén Csűry Lajos) még pályája kezdetén, tehetséges komolyzenészként kapott egy, a Stradivarinál jóval kisebb értékű Testore-hegedűt az állami tulajdonban lévő mesterhangszerek közül. A művész elmondta, hogy a Stradivarit egy banktól kapta, de az információ tévesen jelent meg a honlapján. Ezt már kijavították, és komolyzenei koncertjein továbbra is a Testorét használja - tudta meg a Népszabadság.

Az állam 1967-ben vásárolt először hegedűt, hogy a magyar művészek jól szerepelhessenek külföldi koncertjeiken. Később szóba került, hogy az ifjú tehetségeknek még kisebb az esélyük arra, hogy igazán jó hangszert vásároljanak maguknak, azért az állam úgy döntött, hogy kisebb értékű mesterhangszerekkel segíti pályájukat. Ezek odaítélésénél kikérik a Zeneakadémia, illetve a művésztanárok véleményét. A zenészeknek minden évben be kell mutatni hangszerüket a Zenetudományi Intézet szakértőinek. Fiatal művész ma csak akkor kaphat hangszert, ha valaki visszaadja a nála lévőt.

A minisztériumban a rendszer megváltoztatásán gondolkodnak azért, hogy minél több fiatal kaphasson esélyt. Ezen kívül azt szeretnék elérni, hogy koncertjeiken tüntessék fel, hogy a magyar államtól kapott hegedűn játszanak.