Több tízezer hektárt taroltak le a hernyók a Balatonnál

Vágólapra másolva!
Május és június folyamán több tízezer hektáron ettek meg minden zöldet a gyapjaslepke hernyói a Balaton-felvidéken. A teljesen kopaszra rágott erdők fáin már egy-két centiméteres zöld levelek hajtottak ki, az erdészek szerint akár egy hét múlva ismét teljes zöldben pompázhatnak a fák.
Vágólapra másolva!

A gyapjaslepke hernyói több tízezer hektáron rágták le teljesen a fák lombozatát a Balaton-felvidéken, egész erdőségeket taroltak le nyár elején. "Most már egy-két centiméteres kis hajtások serkentek ki a fák alvórügyeikből, kedvező időjárás esetén egy hét, tíz nap alatt teljesen kifejlődhet a fák lombozata" - mondta a Veszprém megyei erdészeti felügyelőség igazgatója, Vaspöri Ferenc az [origo]-nak. Nem lesz olyan sötétzöld a Balaton-felvidék erdőinek lombkoronája, mint amilyen csapadékos időkben lehetett volna, azonban az avatatlan szemek nem veszik észre, hogy árnyalatnyival világosabb színű lesz az erdőség, amely valamivel kisebb árnyékot is nyújt majd a kirándulóknak - magyarázta az igazgató.

"Tavaly ősszel láttuk, hogy a szokásosnál jóval több petecsomó van a fák törzsein" - mondta Vaspöri Ferenc, aki hozzátette: arra számítottak, hogy 35 ezer hektárnyi területet érinthet az invázió, azonban a tavaszi erős szél miatt távolabbi helyekre is eljutottak a petecsomók, így a héten fog kiderülni, hogy összesen hány hektáron pusztítottak a hernyók.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

"Nehezen forintosítható, hogy mekkora kárt okoztak az erdők letarolásával a hernyók, hiszen a lerágott levelek ismét kihajtanak, azonban az idei makkvetéses erdőtelepítés valószínűleg elpusztult" - mondta Vaspöri Ferenc, aki hozzátette, hogy a védekezés idejében történt, és teljesen sikeres volt. "Csak ott tartottuk indokoltnak a védekezést, ahol a hernyótömeg az idegenforgalmat veszélyeztette, vagyis a Balaton közelében, így mintegy 5 ezer hektáron permeteztünk, igen hatásos eredménnyel" - mondta az igazgató, aki elmagyarázta, hogy - a dolog természetéből fakadóan - mindössze tíz nap állt rendelkezésre, hogy környezetvédő szerrel lepermetezzék a védendő helyeket. "Ezt a szert a levelekre kell szórni, amely vedlésben lévő, lombokat evő hernyók kitinképződését akadályozza meg, így pusztítva el azokat. Mivel más vedlő rovar abban az időszakban nincs a leveleken, így más állatot nem érint a permetezés" - magyarázta az erdészeti vezető.

A permetezés több mint 50 millió forintba került. A megyei területfejlesztési hivatal 15 milliót adott, a földművelésügyi tárca 20 milliót, a Balatoni Fejlesztési Tanács 7-et, a Miniszterelnöki Hivatal 6 millió forinttal járult hozzá, az erdőgazdaságok és helyi önkormányzatok is segítettek.